Idézetek az időről
A múlt nem létezik, amíg meg nem mérjük a jelenben.
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
Sötét a perc. Még sötétebb a bú a percbe zárva, akár bogár a borostyánba.
Bekötött szemmel kelünk át a jelenen. (...) Csak később, amikor a kötést levesszük, és szemügyre vesszük a múltat, csak akkor eszmélünk rá, mit éltünk át valójában, és akkor értjük meg a történtek jelentését.
Nem az a baj, hogy kevés idő áll a rendelkezésünkre, hanem főképp az, hogy sokat elfecsérelünk abból, ami adatik.
Az idő nem megfizethető, mégis semmibe sem kerül nekünk. Azt tehetünk vele, amit akarunk, de nem birtokolhatjuk. Eltölthetjük, de nem tarthatjuk meg. És ha egyszer elmúlt, nem kaphatjuk vissza.
Mely pillanatban válunk gyermekből felnőtté? Fogalmam sincs. De azt tudom, hogy nem köthető életkorhoz, sem az érettségihez. Úgy történik meg, hogy észre sem vesszük. Kezdetben csak játszunk a barátainkkal, majd felfedezzük, hogy ők is érző emberi lények.
Néha nem tudjuk a múltat egyszerűen elengedni. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.
Nem szeretek várakozni, és nem szeretek senkit se megváratni. (...) Wass Albert írja valahol, hogy bármit ellophatsz, azt vissza lehet adni, de ha valaki idejét lopod el, azt nem lehet jóvátenni.
Mindenkinek csak a jelene van, és az mindig igen rövid. Bár sokan azt hiszik, hogy múltjuk is van, amelyben felhalmoztak néhány dolgot, és jövőjük, amelyben majd még többet felhalmozhatnak.
Gondolkodtál már azon, mi jelöli ki az időnket ezen a földön, ha egyetlen életnek igazi hatása lehet a világra, vagy hogy számítanak-e döntéseink? Hiszem, hogy így van. És hiszem, hogy egy ember sok más életet megváltoztathat. Jobbra... vagy rosszabbra.
Az idő maga az elemek egyike.
A férfi, aki a tengerre néz, egyszer csak meglátja az idő szakállas arcát, s tudja, az idő elmos mindent, ami volt. A szenvedő szíveket porrá morzsolja, s ha egy virág nyit ki a porból valahol, érezzük, hogy egy régi élet sírba vitt szerelme az.
Az élet arról szól, hogy mindig kivárjuk a megfelelő pillanatot.
Az idő azért hoz gyógyulást a fájdalmakra és a viszályokra, mert az ember közben változik, többé nem ugyanaz a személyiség.
Facebook
Pinterest