Idézetek az időről
A történelem pulzusa lassan ver; az ember években méri az idő múlását, a történelem nemzedékekben.
A dolgok, az emberek saját, misztikus idejükben érkeznek hozzád, s nem várakozásaid szerint. Éppen akkor, amikor a lelked készen áll befogadásukra.
Az ifjúságban az a megható, hogy bármit is csinál, azt életében először teszi.
Mindig csak a mulandóság üres tarlóit nézegetjük - és nem vesszük észre azokat a tele csűröket, amelyekbe életünk termését elraktároztuk - a megtett cselekedeteket, a megalkotott műveket, a megélt szerelmeket és a bátran, méltósággal kiállt szenvedéseket. Ez adja meg egy ember értékét, a jelen minden hasznosságán túli értékét: ez az érték a múltból vezethető le, ezért eltörölhetetlen.
Akik várnak valamire, nem jól mérik az időt; minden perc ötnek érződik.
Az idő sok mindent átalakít; az ember sosem tudhatja, hová jutnak a barátai, vagy hogy hosszú idő múltán hol találkozik velük ismét.
Az óra mutatói alig vánszorognak, utólag viszont a hosszú időszakot is rövidnek érezzük, mert nem történt semmi.
Porszem rakódott porszemre. Azt jelentette, hogy nem történik semmi, hiába várjuk. Hogy csak rakódnak bennünk a napok, az órák, a percek: nincs más cselekménye az életünknek. Azt jelentette, hogy mégis így telik velünk az idő, rettenetesen és csodálatosan.
Az, hogy az ember már sokat élt, nem jelenti, hogy sok van még neki hátra.
Ha a jövő nehéznek tűnik, gondolj arra, hogy az egész csak egy pillanattá zsugorodik majd egyszer.
Az egyetlen dolog, amire még az istennek sincs hatalma: meg nem történtté tenni azt, ami egyszer már végbement.
A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, (...) elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást?
Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is, az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére el kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig.
Egy fényképet nézni és látni két külön dolog. (...) Fényképet nézni bárki tud, de egy fényképet látni azt jelenti, hogy az ember olvasni tud a képről. Egyfelől adottak az emberek a maguk kulturális vívmányaival, másfelől pedig a természet. A fák, a tavak, a felhős ég a fényképeken általános, mindenki számára érthető nyelven beszélnek. Valamiféle időtlen nyelven, ha szabad így mondani. Az emberek, az építmények, az utak és a kávésdobozok ellenben csak egy adott kontextusban, az adott időben olvashatók.
Az idő elmegy. Ha csöndben vagy, hallhatod is gyászos csoszogását.
Facebook
Pinterest