Bernlef

Egy fényképet nézni és látni két külön dolog. (...) Fényképet nézni bárki tud, de egy fényképet látni azt jelenti, hogy az ember olvasni tud a képről. Egyfelől adottak az emberek a maguk kulturális vívmányaival, másfelől pedig a természet. A fák, a tavak, a felhős ég a fényképeken általános, mindenki számára érthető nyelven beszélnek. Valamiféle időtlen nyelven, ha szabad így mondani. Az emberek, az építmények, az utak és a kávésdobozok ellenben csak egy adott kontextusban, az adott időben olvashatók.

A boldogság egy állapot, éppúgy, mint a fájdalom. Ha elmúlik, elmúlik. Nyomtalanul.

Az ember látja a fehér meg a fekete billentyűket egymás mellett, hallgatózik, és tudja, hogy a billentyűk között valahol el van rejtve a zene. Ám ha az ember nem tanul elég szorgalmasan, ott is marad, nem lehet előcsalogatni. De ez még nem minden. Ugyanott rejtőzik az összes zene, amelyet majd csak később fognak megírni. És az ember csak nézi a fekete meg fehér billentyűket, és úgy érzi, bármelyik pillanatban megmozdulhatnak.

Az ember maga nem képes megállapítani, bolond-e, vagy sem.