Idézetek az időről
Miért van idő? Miért mindig csak ez az idióta egymásután, s miért nincs pezsgő, laktató egyidejűség? (...) E röpke életen át élvezhet, alkothat az ember, de mindig csak dalt dal után dalol, s az egész, teljes szimfónia sosem csendül fel egyszerre összes hangjával és hangszerével együtt.
Minek a tegnap, ha a mára nézel?
Ami nem örök, az örökre elévül.
Csukott szemmel csak a múltba tekinthetünk.
A tagadás, legalábbis részben, a múlt megszépítése.
Attól a pillanattól kezdve, hogy egy egészséges testben megtörténik az első szívdobbanás, megkondul egy harang és az idő elkezd peregni. Életbe lép egy üzlet, amiről még azt sem tudtuk, hogy megkötöttük, a kártyalapokat azonban a sors tartja a kezében. Ahogy telnek a percek, az órák, a napok a hónapok és az évek, a történelem íródik, mi pedig folyamatosan futunk ki az időből, amíg az utolsó szívdobbanásunk azt nem jelzi, hogy az utazás véget ért, és itt az ideje összeszámolni a nyereségeinket és a veszteségeinket.
A jövőtől elszakítva a múlt jelentéktelen események banális parádéjává lesz, ahol immáron semmi sem kapcsolódik szervesen az egészhez, nem hat, de nem is fáj.
Hát nem megint meglep, miféle ócska bűvésztrükk is az Idő! (...) Úgy érzem, az életem olyan, mint egy festmény, amelyet sietve felvázoltak, de nem dolgoztak ki... mert nem volt rá idő.
Rájöttem, hogy vannak olyan mély pillanatok az életben, amelyeket lehetetlen az idő korlátai közé szorítani.
Nézem a szökőkút fagyott vizét, és tudom, hogy egyszer majd újra csobogni fog, aztán ismét befagy, és később megint csobog. Így van ez a szívünkkel is: az is az időnek engedelmeskedik, és soha nem áll meg örökre.
Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sűrített idő és tér, amely folyton változik.
Amíg az ember be nem tölti a harmincat, azt hiszi, hogy minden nőt érte teremtettek. Minden asszonyt megkíván, csak aztán jön meg az esze, hogy egy is sok, azt is nehéz megtartani...
Az élet olyan rövid, hogy ki kell fejlesztenünk azt az intuíciót, ami megsúgja, hogy kivel és mivel érdemes foglalkozni, valamint kivel és mivel nem.
Száguldó gondolataim megtorpannak. Tanácstalanul egy helyben állnak. Olyan érzésem támad, mint amikor elhajtok valami mellett, és később ugyan nem tudom, hogy mit láttam szemem sarkából, de érzem, hogy fontos.
Időre szükség van. Az idő kegyelem, hősiesség nélküli és jóságos, ha tiszteljük és serényen kitöltjük; csöndben gondoskodik, magával hozza a démoni közbelépést.
Facebook
Pinterest