Bársony István

Szeretem először is a hangodat, amely úgy dalol bele a lelkembe, mint valami nagyon szép fuvolaszó; szeretem a szemedet, amelynek a sötét tüzében ég az én üdvözítő poklom; szeretem a hajad suhogását, amikor szétbontod és én érzek valami tavaszi szellőt felém áradni belőle; szeretem az összeszorított dacos ajkadat, amely mindig szid engem, de én azt imádkozásnak hallom; szeretem a kezed érintését, a lábad nyomát, a fájdalmakat, amelyeket okozol nekem - szeretek rajtad mindent!

Nem akarlak szeretni; csak nem bírok meglenni nélküled.

A vadász mindenütt ott van; mindig készenlétben van és semmi sem sok neki. A napnak, az évnek minden szakában: éjjel-nappal, hajnalban, alkonyatkor, forró kánikulában, étlen-szomjan, ázva-fázva, veszedelmekkel szembeszállva, nélkülözve és egymagában is; a vadász kint van a természetben s olyan helyeken fordul meg, ahova senki más sem követi, hacsak a vadásztársa nem. A vadász előtt minden nyitva van a természetben. A vadásznak a természetet úgy kell ösmernie, mint a természettudósnak.

Erős lelkek számára még a sors csapásai is lehetnek "szerencsés körülmények".

Az emberi költészet eltörpül a természet költészete mellett. Minden, ami emberi képzelet, jelentéktelen a természet valóságaihoz képest. Nincs szín, nincs határtalanság sem nagyban, sem kicsinyben, amit a természet magába nem foglal. Az emberi képzelet holtra fáradtan merül ki a természet igazságai felé siettében.

Nem is minden századik, de talán csak minden ezredik embernek kedvez annyira a sors meg a szerencse, hogy a leginkább neki való pályára juttatja: a társadalom egyedeinek roppant többségével szeszélyes játékot űz a véletlen, mely egy darab kenyeret mutat annak, aki éhes; az éhes ember pedig nem ér rá sokat gondolkozni, sokat válogatni, várakozni: megy abban az irányban, amelyben megélhetését leginkább biztosítva látja. Ezért van annyi középszerűség a világon.