Idézetek a halálról
A halál legyen ünnepélyes (...). Mint egy születésnap. Ha eljön az időm, úgy szeretnék felszállni a magasba, mint egy rakéta, és aztán csillagfelhőbe burkolva visszahullani, hogy halljam, amint az emberek ámuldozva felmorajlanak: hűűű...
Fura; mindig azt képzeljük, az ember ágyban hal meg, szerettei körében. Ehelyett inkább úgy történik, hogy az utolsó, felzaklató találkozás, a hirtelen rádöbbenés, a lassított mozgású rettenet ingaként együtt leng a mögöttünk felkelő nappal, bármennyire igyekszünk is, hogy lehagyjuk őket.
A testünk csak egy ruha a lelkünk számára, amit az út végén levetünk, hogy újra könnyűvé váljunk és hazarepülhessünk.
Nem csügghetünk többé a halhatatlanságba vetett hitünk emlőin. (...) Minden csak időleges, ezért annál inkább értékes számunkra.
Ember vagy; majd por lészesz; valahány napot éltél, Annyival indultál a temetődre közelb.
Meghalni könnyebb, mint élni. A születési anyakönyvi kivonatunkra nem az van írva, hogy az élet könnyű lesz. A tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel.
Ki meghal, elfelejtik, Az élőnél több a holt, a sok-sok csont, de hol? Egy főre halott jut, nem egy, de millió, Mind láthatatlan porrá lett ma már vajon?
Meg fogunk halni, és ez a tény módfelett szerencsésekké avat bennünket. A legtöbben soha nem halnak meg, minthogy nem is jönnek világra.
Állva szeretnék meghalni. Úgy, hogy ne vegyem észre a halálomat.
A híresztelések ellenére a Halál nem kegyetlen - csupáncsak borzasztó, borzasztó jól végzi a munkáját.
A halál sorsszerű, a többi csak komédia.
A saját halandóságom egyszerűen nem foglalkoztat, mert ugyan mire juthatok vele kapcsolatban? (...) A világ nem a halálról szól, hanem az életről.
A halál ébresztett rá, hogy jelen és jövő csak robogó vonatból nézett szalagszerű táj, erdő, amiben nem sétálhatsz, tenger, amiben nem fürödhetsz. Halál nélkül nincs idő, csak időtlen robogás vonatban. A halál a vészfék, ami megállítja a vonatot. A megrázkódtatástól egymásra torlódnak a csomagok és emberek, s mire az ember kikászálódik testek, holmik, üvegcserepek és igeidők összevisszaságából, megváltozott helyzetet talál.
"Megteszem, bármi áron!" - szól ajkába harapva a halált megvető bátorság. "Nagy ügy" - dől hátra szánakozva a bátorságot megvető halál.
Olykor megtörténik, hogy fiatalon halnak meg egyesek. Szépek és kedvesek, erősek és egészségesek, és mégis. Álruhás mesterek ők, akik a változás állandóságára, a mulandóságra tanítanak bennünket.
Facebook
Pinterest