Idézetek a halálról
Minden halál értelmetlen és céltalan, barátom. Egészen addig, amíg az élők értelmet nem adnak neki.
A halálnak is megvan a maga értelme. Helyet és időt ad az új embereknek. Emlékeket ad, és távolságot. És bizonyos kor után elfáradunk valamennyien. Nem olyan nehéz a halál, mint képzeled.
Ha a földi életem tényleg véget ér, akkor a végét ígéret jelezze. Reménnyel teli legyen a vége.
Mi magunk vagyunk a világ, melyet teremtettünk, és amikor megszűnünk létezni, velünk megszűnik a velünk megteremtett világ is; és akik tudják, hogy a saját világuk utolsó napjait élik, azoknak a halál egészen más. Minden valóság elpusztulása olyasmi, amihez semmilyen beletörődés nem elég.
Mindnyájan meghalunk. A világ is egy nagy elfekvő, csak friss a levegője.
Az erős emberek meghalnak, és örökségük szétfoszlik. Végül minden darabjaira hullik, és csak az emlékek maradnak. Mindig is a halál volt a királyságok és a birodalmak ellensúlyozója. Mindig ez szorította korlátok közé a nagy emberek befolyását.
Végül természetesen a Halál megszerez magának - engem ugyanúgy, mint mindannyiunkat. A kérdés csak az, hogy mikor. És hogyan.
Rengeteg a céltalan fiatal. Rengeteg a beteg, öreg, magára hagyott ember, egyre kevésbé törődnek velük, mindenki hajtja a pénzt. Miért? Előbb-utóbb úgy is jön a nagy kaszás, és teljesen mindegy, hogy szegény vagy gazdag valaki.
Olyan misztikus dolog ez a halál, fantasztikus az irodalma, fantasztikusan sokan nem félnek tőle, és nagyon sokan összeroppannak a találkozás pillanatában.
Az élet néha olyan vicces tud lenni. Mint ahogy vicc az is, amikor az ember az egyik nap bizonyítványt kap arról, hogy tökéletesen egészséges, majd másnap egyszerűen fűbe harap.
Csak halálom pillanatában látom meg egyetlen villanásra az élet valódi arcát.
Félek a haláltól, szeretném, ha nem kínozna meg. Inkább csak köszönjön, hogy jó napot, de azt, hogy milyen nap van, már ne tudjam kimondani.
Meghalni könnyű, élni sokkal nehezebb. Ugyanakkor érdekesebb dolog élni, mint meghalni.
Nagyon felkavar, és fel sem tudom fogni, hogy ennyi az élet. Szeretem azt gondolni, hogy a kollégák nem mentek el, itt vannak, csak már nem beszélünk telefonon, és nem találkozunk.
A "túlvilág" valami olyasmi, amivel a fájdalmas hiányt enyhítjük, hogy elviselhetővé tegyük a labirintusban töltött időt.
Facebook
Pinterest