Idézetek a felejtésről
Nem arra van az ember kitalálva, hogy magával cipelje az emlékeit, kevés nagyobb adomány van, mint a felejtés.
Az erős koncentrációnak sokszor az a következménye, hogy az ember könnyen elfelejti a már befejezett dolgokat.
Talán, amit a szem lát és a fül hall, meghamisítható, de a tapasztalás soha. Minden, ami a feledésbe hullt, még mindig nyomokat vés.
Az mindegy (...), hogy emlékezel-e vagy felejtesz, ha egyszer a múlttal törődsz.
Az idő talán begyógyítja a sebeket, de sohasem hoz feledést.
Semmi sem hozza elő jobban az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy.
Felejteni, ami hétköznapi és megőrizni, ami ünnepi: ez a lélek dietetikája. Az emlékezet művészete a művészi felejtés.
A felejtést és érzékelést illetően a következő megfigyeléseket gyűjtöttem össze: (...) a jót hajlamos vagyok abban a pillanatban elfelejteni, amikor megtörténik, a rosszat nem: emlékszem minden neheztelésre, mellőzésre, visszautasításra, amikor megfeledkeztek rólam, átnéztek rajtam, vagy faképnél hagytak. A jóra talán ezért nem marad szabad agykapacitásom.
A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel lehulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem evilágba való.
Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!
Az életben az a legfontosabb, hogy tudjunk felejteni. Hogy ne rágódjunk a múlton túl sokat. Hogy képesek legyünk átlépni a minden pillanatban megdöglő jelenen, akár egy lótetemen, és akkor lehet előre masírozni.
Ti, kik az idő folyamán hajóztok, dermesszen meg titeket a feledés üressége!
Inuyasha - Kastély a tükör mögött c. film
Mindig nehéz megállapítani, hol a határ emlékezés és felejtés között.
Nem igyekszünk emlékezni, nincs kollektív hajlamunk a bűnbánatra, meg akarunk feledkezni a szégyeneinkről; jobban tetszik, ha dicsérnek, ha pedig szidnak, becsukjuk a fülünket. Amnézia, nem emlékezni arra, ami fáj. Nem okozni magunknak fájdalmat. Félünk a szégyentől és a megszégyenüléstől. Az emberek, amire nem szeretnek emlékezni, arra nem emlékeznek.
Nem lehet nyugodtan élni, ha valaki a múltjából nem vonja le a megfelelő tanulságot. Ezért megfontolandó a felejtés, és teljesen mást jelent a számontartás. Ha én elfelejtem, hogy mit tettem a múltban, de ebből nem tanultam, akkor az életem arra fog ítélni, hogy mindezt újra meg újra átéljem.
Facebook
Pinterest