Idézetek a felejtésről
Titkos kapcsolat van a lassúság és az emlékezet, illetve a sebesség és a felejtés között.
Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél, Feledni akartam, altatni szivem, Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél? De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen... Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod Az emlékezésnek régi lángjait, Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog, Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...
Ábrándjaid eljátssza újra multad, Csak bánatod tesz rájuk hangfogót... A feledés homályából kibukkan Egy régi arc és feléd mosolyog.
Nem hinnéd, hogy mi mindent el lehet felejteni. Nagy áldás ez, és pokoli nyomorúság.
Ne felejts el egyetlen pillanatot se, oly kevés van belőlük!
Felejteni - könnyű, míg az akarat lámpása fénylik a világ fölött; ám amikor kialszik a fény, és a férgek neszezése hallik, amikor az elpusztult világ, mint az elsüllyedt Vineta, ismét kiemelkedik a hullámokból, és új életre kel - akkor egészen más minden.
Azt mondják, az idő gyógyít, Hogy feledni is lehet - A mosolyok s könnyek mégis, most is Kínozzák a szívemet.
Az életben két erő segít: a felejtés és remény.
A ritkát nehéz feledni.
Engem nem lehet elfelejteni, csak nehéz megjegyezni.
Felejteni. Micsoda szó. Iszonyú, vigasztaló és kísérteties! Hát lehet élni felejtés nélkül? Csakhogy ki tud eleget felejteni? Az emlékezés salakja összezúzza a szívet. Igazán csak az lehet szabad, akinek semmije sem maradt már abból, amiért élt.
Ami fontos, azt nem felejted el soha.
Tanulj meg szenvedni, hallgatni és felejteni. Élni annyi, mint elfelejteni azt, ami az életet elviselhetetlenné teszi. A felejtés a legfontosabb életfunkció. Lelki betegek éppen azok, akik nem tudnak felejteni.
Százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts, semmint emlékezz és egy könnyet ejts.
Nem tudom, mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, s őrizd meg a boldog perceket.
Megbocsátani és felejteni annyi, mint becses tapasztalatokat az ablakon kidobni.