Idézetek a felejtésről
A felejtés: kulcs, amivel a múltadat lezárod.
Amin túllépünk, annak meg kell halni bennünk. Csak utána lehet "föltámadni" - új életet kezdeni.
Nagyon sokat tanulhatunk a múltból. Könnyen elfelejtjük a leckét, ügyesen eltemetjük a hibákat, úgy érezzük, mintha sosem követtük volna el őket, és így újra meg újra ugyanazokba a tévedésekbe esünk.
Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben.
Azt hiszem, az emberek szeretnek vissza-visszatérni a régi gondolataikhoz. (...) Nem mindig mi határozzuk meg, hogy mire emlékezünk, és mit felejtünk el. Olykor olyasmi jut eszünkbe, amire egyáltalán nem szívesen emlékezünk vissza.
- Még csak három éve távozott közülünk. Szerinted elég idő ahhoz, hogy elfelejtsünk valakit? - Egyszer odavoltam egy lányért. Lett volna nála esélyem, de kihagytam. Éjjelente nem tudtam aludni és azon tanakodtam, vajon elszúrtam-e? Azon tűnődtem, el tudom-e felejteni őt? De most már alig emlékszem, hogy nézett ki. Az arca már eltűnt a fejemből, és soha nem tér vissza. Vajon három év alatt elfeledhetünk valakit? (...) Minden bizonnyal!
A meglévő emlékek elfelejtése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy hálózatainkban elég hely legyen az újak számára.
Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj.
Feledd, feledd a képzelt szép világot, Nézd a magast, a fénynyel telt eget, Vagy édesb tán a végtelen üdvénél, Könyezni multad romjai felett?
Eljön az idő, amikor mind halottak leszünk. Mind. Eljön az idő, amikor nem marad ember, aki emlékezzék, hogy léteztünk, vagy arra, hogy fajunk bármit is csinált. Senki sem marad, hogy emlékezzék Arisztotelészre vagy Kleopátrára, pláne rád. Elfelejtenek mindent, amit tettünk, építettünk, írtunk, kigondoltunk és felfedeztünk. (...) Ha az emberi feledés elkerülhetetlensége aggaszt, annyit javasolhatok, ne törődj vele. Isten a megmondhatója, mindenki ezt teszi.
A múltat el kell felejtenünk! Azelőtt talán nem szerettem őt annyira, mint most. De ilyen esetekben legnagyobb baj a jó emlékezőtehetség.
Az új akkor tud belépni az életedbe, ha helyet csináltál neki: ha a régi romba dőlt, és te kisöpörted a romokat.
Nem az menekül meg a múlttól, aki elfelejti.
Soha nem érkezett senki, aki megtanítana felejteni. Hogyan kell idegen ajtók előtt a terhet letenni. Letenni és ott felejteni.
Legveszélyesebb fájdalmaink azok, amelyekre nem merünk emlékezni. Rettegünk, hogy szembenézzünk valamivel, ami egyszer már óriási fájdalmat okozott, s tudatalattink feketelyukába gyömöszöljük, azt remélve, hogy ott nem csinálhat bajt. így is visszajön azonban, legfeljebb álarcban, angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul, hogy aztán később alattomosan ránk támadjon. A felejtés olyan, mint az orosz rulett!
Facebook
Pinterest