Idézetek a felejtésről
A memória az a képességünk, amellyel felejtünk...
Meg kell értened, hogy vannak dolgok... amiket nehéz elfelejteni.
Ki egykor, mint én, oly boldog vala, S többé reménye sincs, hogy az lehet: Annak felejtés ad csak enyhülést, Nem a te képed, jó emlékezet!
Jótevőinken kívül semmit sem felejtünk el.
A lélek számára nincs feledés. Ezer esemény bocsáthat fátyolt jelen öntudatunk és lelkünk titkos rovásírása közé; lehet, hogy ezt a fátyolt föllebbenthetik hasonló események. Annyi bizonyos, hogy akár le vannak fátyolozva, akár le vannak leplezve: ezek a rovások megmaradnak örökre; egészen úgy, amint a csillagok látszólag eltűnnek a napvilágnál, de mindnyájan tudjuk, hogy ez a világosság csak rájuk húzott fátyol, s csak várják, hogy ezt a fátyolt ismét föllebbentse az alkonyat.
Előfordul, hogy egy emléket olyan mélyre elások, hogy el is felejtem, így kevésbé fájdalmas, mint nap mint nap szembesülni vele.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Mindenkinek van a múltjában olyasmi, amit szégyell. Az a legokosabb, ha azt elfelejtjük.
Értelmünk gyakorlati használata során a felejtés épp oly fontos, mint az emlékezés.
A kéznek is kell tudni emlékezni. A soha meg nem érintett kezek melegére, a meg nem érintett homlokok, a lázból gyógyulók homlokának meleg hűvösére. Egyáltalán, az embernek kézzel, lábbal - gyomrával és tüdejével is - emlékeznie kell, mert semmije sincs, csak az, amit ily módon megőriz. Miért, hogy a felejtéshez van nagyobb tehetségünk?
Boldogok a feledékenyek, mert a kudarcból is erényt kovácsolnak.
Eszközzel őrizni emlékedet Az volna, hogy elfelejtettelek.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Vannak dolgok, amiket azért tanulunk meg, hogy eszünkbe juttassák, hogyan kell felejteni.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Facebook
Pinterest