Idézetek a felejtésről
Az emlékezés tarka szőttesét az évek múlásával egyre inkább megfakítja, elszínteleníti a feledés. Csak azt nem feledjük el, akinek a munkássága gondolattá vált.
Amit én elfelejtek, nem csupán megszűnik létezni, de nem is létezett soha a valóságban.
Olyan keményen beleveted magad a munkába, hogy alig van időd levegőt venni. Ennek három lehetséges oka van: vagy őrült vagy, vagy ostoba, vagy felejteni próbálsz.
A feledés átírt pergamen. Történik valami, és az elmosódott írásjegyek kiütnek az ámult emlékezés vonalközein.
- Amit elfelejtünk, az később hiányozni fog az életünkből, uram. (...) - Igaz. Amit pedig nem felejtünk el, az pokollá teszi az életet.
Talán a feledés egy tudatalatti önvédelmi taktika. Talán idővel, ha már nem látjuk őket olyan tisztán, akkor hiányuk is elviselhetőbbé válik.
A fényképek nyújtotta biztonságérzet hamis. A fényképek előbb-utóbb biztosan elhalványulnak, ugyanúgy, mint önnön gyarló emlékezetünk. Idővel a kontrasztok csökkennek, a kontúrok lágyulnak, a részletek elmosódnak. Azért fényképezünk, hogy emlékezzünk, de minden fénykép magában hordozza a feledést.
A gyerekkor a bizalmatlanság melegágya. Kegyetlenül megtréfálnak, s te kegyetlenül tréfálsz. A kín emlékét kínzással feleded.
Felejteni sokféleképpen lehet. Úgy is, hogy nem a lényegre akarunk emlékezni.
Talán ha néha elfelejtenénk dolgokat, mindannyian kicsivel boldogabbak lennénk.
- Van, amit elfelejt az ember, ugye? - Igen. Elfelejti, amire emlékezni akar és emlékszik arra, amit el akar felejteni.
Néha a múlt nem múlik el, nem hajlandó feledésbe süllyedni. Mellettünk marad, mintha azt mondaná: még nem végeztél velem.
Vajon lehet elfelejteni Sok fény és árny után, Ki jó barát, jó ismerős Volt hajdanán?
Én már ilyen vagyok. Vagy rögtön felejtek, vagy egyáltalán nem felejtek.
Feledni csak az tud, akinek szívében feledésre szükség nincs: a boldog. Ki gyötrelemmel teljes keblet bír, azt az emlékezet borzasztó hűséggel kíséri.
Facebook
Pinterest