Idézetek az érzelmekről
Nem sokra emlékszem, de a szemére igen. Zöld volt, olyan sötét, mint egy folyó fenekén a moha. Gyakran gondoltam arra, hogy elveszhetsz egy ilyen tekintetben. Úgy elveszhetsz benne, hogy sosem találsz vissza magadhoz.
Nagyon aranyos ember, meg minden, könnyű boldogulni vele, mulatságos, sose ríkat meg. De szerelem-e ez? Úgy értem: ez minden, amiről szó van? Még amikor kerékpározni tanul az ember, akkor is le kell esnie egypárszor, és felhorzsolnia a térdét.
Jó úton haladsz, ha nekem és magadnak is bevallod szíved érzését. De azért ne nevezz egyetlen érzést sem jelentéktelennek, méltatlannak! Hisz minden érzésünk jó, nagyon jó, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység, sőt még a kegyetlenség is. Mi mások táplálhatnának is bennünket, mint szegényes, szép és káprázatos érzéseink, melyekkel kivétel nélkül igazságtalanok vagyunk, csillagok azok, amiket kioltunk.
Azt hiszem, az a legnagyobb hipnózis (...), hogy az ész és az értelem fontosabb, mint az érzelem.
Ha mindenki az eszére hallgatna, a világ nagyon sötét hely lenne.
Amióta engem arra az előletek elzárt helyre vittek, hosszú idő múltán és sok nehézség leküzdése után ma először láthatjuk viszont egymást. S ahelyett, hogy vidáman csevegnénk és nevetnénk, nekiállunk bőgni egy sort! Inkább örüljünk ennek a szép pillanatnak.
A testi méretek és a lelki bánat nem szükségképpen függnek össze. Termetes, kövér személyt éppúgy érhet mélységes lelki megrázkódtatás, mint a világ legkecsesebb teremtését.
A lány némán ült mellettem; az ablakon keresztül fények és árnyak vetültek az arcára. Olykor ránéztem, és újra eszembe jutott az első este, amikor megismertem. Az arca most komolyabb volt, egy kissé idegenebb, mint az imént, de nagyon szép - igen, ez volt az az arc, amely akkor megragadott, és azóta sem eresztett el. Valami nyugalmas titkot sejtetett.
Vannak érzelmek, amelyek felett nyolc év is nyomtalanul múlhat el.
Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai.
Indulatokkal csak öngólt lőhet az ember.
A tanulás segít. (...) Amikor tanulok, kis ideig valami olyasmire tudok figyelni, ami nem a fejemben zajlik.
Milyen érdekes, hogy az ember oly könnyen kiönti a szívét egy darab papírnak, miközben szemtől szemben megszólalni sem mer.
Bensőnk odvába bútt a hálás hűség, a könny lángba pereg - űzi egymást a bosszuállás vágya s a lelkiismeret.
A következő pillanatban meg úgy érezte, hogy kifut a lábából az erő, meg kell kapaszkodnia a pad támlájában, és sok-sok levegőre is szüksége volna. Pedig semmi más nem történt, csak annyi, hogy a fiú megfordult és ránézett. Azok a szemek! Naná, hogy égszínkék volt mindkettő! Barna, zöld vagy fekete szemek soha nem lehetnének olyan hatással valakire.
Facebook
Pinterest