Idézetek az érzelmekről
Az ajak lehet néma. A szív nem. És a szív is megárad olykor, mint a Duna vize. És olyankor kiönt.
Helyzetünket paradicsomiként vagy pokoliként is megélhetjük: minden a felfogásunktól függ.
Téged szeretlek, Mondta magát csodálva A nagy tükörben.
Nincs okod nem a szívedre hallgatni.
Honnan és miért táplálódott belém, hogy ha valami nagyon jó adódik az életemben, rögtön társul hozzá az a rossz érzés is, hogy elmúlhat - mert ami nem eleve adott, hanem keletkezett, el is tűnhet...
A szerelem ugyanolyan, mint a gyűlölet. Bármit teszel, nem tudsz szabadulni tőle.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Van, amikor annyira csüggedt az ember, hogy nem is érzi a különbséget tompultság és higgadtság között.
Nem vagyok szomorú. Vidám se. Nincs kedvem. Csak a fájdalom maradt; mégis. Mindig ugyanaz a fájdalom, mindig ugyanaz a félelem... és így sose könnyebb, sose nehezebb. Minden egyre rosszabb.
- Igazán tetszem én teneked? Valahogy ki kellene szoktatni a magatartásából, hogy időnkint ilyen kérdésekkel állítson csapdát nekem. Mert az a helyzet, hogy mondanám én neki, mint három költő kórusban, hogy frankón nagyon tetszik nekem, és nem tudok elképzelni szebb lányt nála, mert nem vitatom ugyan, hogy lehetnek esetleg szebb lányok is, mint ő, de azok a szebbek mégse tudnának úgy tetszeni nekem, mint ahogy ő tetszik. De hogyan adja elő ezt az ember? Hogyan lehet ilyen szöveget úgy tolmácsolni, hogy közben ne testesítsem meg az idétlenség szobrát?
Ismételgetem a szót: idegösszeomlás. Kimondva olyan emelkedett, irodalmi. Pedig amit érzek, az egyszerűen csak zavarodottság, káosz és kudarc.
Már nem tudtak beszélni, nem is néztek egymásra, de a ki nem mondott szavak oly mámorító boldogsággal töltötték el őket, hogy öntudatlanul egymáshoz hajoltak, legyőzhetetlen vágytól űzve, ahogy az illattól duzzadó virágok hajolnak össze forró éjszakákon, ahogy a fák - melyeket beragyog a hold fénye - borulnak álmukban a csobogó patak fölé csendes tavaszi éjeken, miközben a még távoli nappalról, a napfényről álmodoznak epekedve.
Hallgattak, mert vágytak e szívüknek oly kedves csendre; ebbe rejtőztek egymás elől, mint valami lángvörös, sűrű felhőbe, a riadt félszegség fényködébe, hogy pillantásokkal, kézszorításokkal szóljanak egymáshoz, a szenvedélyes szavaknál, vallomásoknál beszédesebb sóhajokkal, csókokat ígérő, szenvedélytől, mámortól, áhítattól sugárzó mosollyal beszéljenek.
A honvágy, mint a keselyű, lecsap, és lelkembe váj a fájdalom éles karmaival, mint a kiáltás, kiszakad a szívből, réges-régi napok legmélyéből, és mint a vihar, elragad... mint a vihar...
Ne félj semmit! Csak ki akarom emelni a szívemet, hogy megmutassam neked.
Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.
Facebook
Pinterest