Idézetek az érzelmekről
Nem vagy érzelmes. De én hadd higgyem, hogy érzelmes vagy. Mert én érzelmes vagyok, és ezzel a születési hibámmal eddig olyan különösnek kellett tartanom magamat az emberek között, mintha egy sziámi iker lennék. De ha hihetem rólad, hogy te is érzelmes vagy, ettől ezután nem leszek magányos torzszülött.
Üzenek mosolyt és könnyeket, szánalmat, haragot, döbbenetet. Ami nem az enyém, de továbbadom, sekély lelkem ily módon ápolom.
Nézem a szökőkút fagyott vizét, és tudom, hogy egyszer majd újra csobogni fog, aztán ismét befagy, és később megint csobog. Így van ez a szívünkkel is: az is az időnek engedelmeskedik, és soha nem áll meg örökre.
Választanod kell a ragaszkodás és a boldogság közt. A kettő kizárja egymást. Abban a pillanatban, hogy kialakul benned egy ragaszkodás, a szíved lebénul, s képtelen vagy már örömteli, gondtalan életet élni.
Mire van a szívem, ha nem szeret senki? Mire van a te szíved, ha nem tud szeretni?
A szerelem sosincs ingyen. Ez a legdrágább érzelem, ami csak megadatik nekünk.
Néha az érzelmek olyanok, mint egy gőzmozdony. Ha már egyszer elindult, nem lehet visszafogni, nincs elég erős fék, hogy visszafojtsuk azt, ami a torkunkon kikívánkozik.
Nem tudtam, hogy mi az, amit érzek: öröm vagy fájdalom. Éreztem, hogy rohanni kellene, kirohanni a mezők közé s végigkiáltani rajtuk riadó szóval, hogy öltözzenek csupa virágba, mert újra magyar föld lettek! Az erdőig szaladni és felverni a fákat, hogy énekeljenek a boldogságtól! De ugyanakkor meg kellett volna állni szemközt fordulva a déli dombvonallal, levett kalappal s lehajtott fejjel. Nem lehetett csinálni semmi mást, csak állni az ablakban mozdulatlanul, nézni északnak, keletnek, délnek, átölelni egyetlen pillantással a testvérdombokat, átölelni és egybeszorítani őket, hogy ne tudjanak egymástól soha elszakadni.
Minden búcsúzás a halál egy formája, hiszen minden találkozás egyfajta mennyország.
Ha igazán szeretünk valakit, annak soha nem lenne szabad fájdalmat okoznunk. Soha nem lenne szabad hagyni, hogy szomorúság költözzön a tekintetükbe.
Nem hiszek a szerelemben. Szerelem... csak egy röpke szó. Elég mozdítani a számat, hopp, sze-re-lem, és már el is szállt. De ha nem mondod ki, beköltözik a szívedbe és akkor a neve is megváltozik. Fájdalom lesz. Szájon szerelem, szívben fájdalom. Én nem akarok fájdalmat (...). Nekem a szerelem csak egy szó marad. Soha nem érhet el a szívemig. Soha.
Fájós szomorúság szorongatta szíve fölött a bordáit. Sírás környékezte, könnyülést, oldódást ígérő sírás. Ez az ember megérdemel engem - súgta magának hangtalanul. (...) Csak amikor megérezte, hogy könnyek szivárognak a szeme sarkából, könnyebbült meg a torkában keseredő boldogságtól.
A legtöbb ember képes kezelni a rá nehezedő nyomást és feszültséget és az ebből adódó konfliktusokat. Vannak azonban olyan, lelkileg sérült emberek, akik gyermekkori traumák vagy más stresszhatások következtében képtelenek kontrollálni az érzelmeiket.
Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (...) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.
Ha mostanában elönt a magány érzete, azt mondom magamban: - Hát légy magányos (...). Tapogatózz körbe a magányod körül. Csak ülj nyugodtan, és életedben egyszer viseld el. Isten hozott az emberi érzések birodalmában! De soha többé ne használd egy másik ember testét vagy érzelmeit arra, hogy a saját beteljesületlen vágyaid céltáblája legyen.
Facebook
Pinterest