Idézetek az érzelmekről
Egybefolyódik minden: a létezésed és a hiányod, az öröm és a gyász, a várakozás és a félelem; s közben a harc a megvásárolható világ ellen. Mindennek ára van.
Ő volt a mentsváram és a végzetem is egy személyben. Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, ám azt sem, hogy vele maradjak.
Sziszegő villámok surrantak rajtunk, amikor összekulcsolódtunk, mint egy imádkozó kéz ujjai, akik már csak egymásból szívhatnak megmentő meleget a köréjük fagyott világ ellen.
Nevetséges, amit most elárulok magának: én már annyira egyedül vagyok, hogy elbőgném magam a boldogságtól, ha valaki akarná, hogy vigyázzak rá. Valaki...
Fürödjünk meg a folyóban, szív a szívben, Hiszen mi is tiszták vagyunk, Hátha mi is elfolyunk a tiszta vízben.
Az eszem azt súgja, mit súgja, őrjöngve követeli: - Menekülj, mert pórul jársz megint! De a szívem! A szívem, az hajthatatlan.
Az érzelmeket nem lehet helyettesíteni.
Ebben az órában értettem meg, hogy nem lehet boldog az, aki csak magával törődik. És még a gyermekét sem tudja jól és igazán szeretni, ha nem szomjas a lelke arra, hogy másokat is szeressen.
Ott álltam én a Napban! Ott a Napban! Bordám szaggattam! A Nap suttogott: Véredben állsz, te, ha bennem állsz!... És lassan, lassan süllyedtem a Napban. A szél sikoltott. Fölkapta a szívem S egy csöpp vérem, ami még megmaradt, Végiggurult lobogva az égen. Utánaszaladt. A földre ekkor tűzcsóva esett.
Nem szeretek a múltra emlékezni. Nem is érdekel már. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak felejteni.
Ma reggelre beletörődtem, hogy meg kell adnom magam. Az eszem még mindig tiltakozik, de minden, ami az eszemen kívül van bennem, a szemérmetlen érzékeim, az erőszakos idegeim... minden hozzád hajszol.
Szelíd a szája. Szeretem. Kell ez a szelíd szája, kell az akadozó lehelete, kell a bőrének melege, kell a lassú remegése, kell a kerek térde, hogy a térdemnek feszüljön, kell a gyöngyvirágpára a nyaka forró hajlatából, kell az ártatlan keze, megoldozni a nyakkendőmet, bebújni két gomb között az ingem alá, kell a mohó másik keze, rásimogatni a tenyerem az érzékeny csípőjére, kell ez a lány énnekem, kell, ha csak szeretőnek, nem többnek, hát szeretőnek.
Számomra és a hozzám hasonló emberek számára a melegség maga az élet. Minél több melegséget adunk egymásnak, annál több melegség, annál több élet lesz bennünk.
A romantika elvonja az embert a szükségszerűségektől. Belül hidegnek kell lenni, a test és az elme között tiszta és sértetlen vonalnak kell húzódnia.
Az ember csakis azt oszthatja meg a társával, amivel ő maga rendelkezik. Ha boldog, a boldogságot osztja meg a másik emberrel, ha szomorú, a szomorúságot.
Facebook
Pinterest