Adamkó Fanni
magyar író
Nehéz feldolgozni olyasvalamit, ami rajtad kívül álló okokból történik, de téged érint. Ha az Exem meghalt volna, akkor abban a tudatban kellene feldolgoznom az eseményeket, hogy szeretett. De így, hogy gondolkodás nélkül lecserélt valaki másra, így csak azt érezhetem, hogy becsapott.
Én többre tartom a meghitt viszonyt a hódításnál, a nyugalmat a kalandoknál. És ami a fő, hogy bár vannak köröttem mindenféle férfiak, azért én egyedül fekszem és egyedül kelek, és ha hajnalban rám tör a félelem és a magány, nincs kit felhívjak, hogy jöjjön, és mentsen meg.
Az eszem azt súgja, mit súgja, őrjöngve követeli: - Menekülj, mert pórul jársz megint! De a szívem! A szívem, az hajthatatlan.
Pár napra újra igazán egymáséi voltunk, összetartoztunk. Én hiába érzem úgy, hogy ő az én emberem, és ő néha még úgy is viselkedik, mintha az lenne, de újra meg újra szembesülök vele, hogy ez így nem igaz. Meddig megy még ez a libikókajáték? Nekem az a természetes, hogy vele vagyok, hogy vele mindent meg tudok beszélni, mint ahogy természetes, ahogy a saját arcom látom a tükörben.
A pasik úgy félnek az elkötelezettségtől, mintha halálos kór lenne.
Az a szeretet, amikor nap nap után törődsz valakivel, még akkor is, amikor éppen nem is lenne hozzá kedved. Az a szeretet, amikor a másik rossz tulajdonságait is szereted, amikor elnéző mosollyal legyintesz olyasvalamire, amiért idegen embert már minimum felnégyelnél.
Amikor nagyon szomorú vagyok, egy fantáziavilágot hívok segítségül, ezt a képzeletbeli életemet szövögetem gondolatban, amiben mindig minden úgy van, ahogy az életben nincs, de ahogy szeretném, ha lenne. Ezzel vigasztalom magam, amikor a valóságban nem találom a boldogságomat.
Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni (...), de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok.
Próbálok nem építeni fellegvárat vattacukorból, nehogy aztán rám olvadjon az egész.
Facebook
Pinterest