Idézetek az érzelmekről
Küzdök az érzések ellen, küzdök magam ellen, Nem tudom, mit tegyek, visszatért a régi énem. Megint tilosba léptem, bolyongok, mint egy szellem, Nem bírom tovább, arcomon végigfolyik könnyem. Miért gondolok rád? Miért érzem azt, hogy kellesz? Mikor legbelül tudom, hogy ebből megint baj lesz.
A rémület megváltoztat bennünket, mert nem tudunk feledni. Meg vagyunk verve az emlékezettel. Akkor kezdődik, amikor elég idősek vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mi a halál, és rájöjjünk, hogy előbb vagy utóbb elveszítjük a szeretteinket. Soha nem leszünk már a régiek. De azért rendbe jövünk. Folytatjuk.
Az (...) emberi örömet csak elújságolva, szertesugározva, megosztva valakivel, úgy lehet érezni.
Szívembe boldog, könnyű, tiszta csend. A szavam gáttalanul száll és cseng. S belül hang nélkül így esedezem: Ne találkozzunk többé sohasem.
A regény a szenvedély műve, szenvedély diktálja, és szenvedély lakozik benne. Először van az írásszenvedély - de persze erre válaszol az olvasásszenvedély. Az olvasásszenvedély, amelyről joggal mondta Larbaud, hogy bűn (és igaz, hogy némely könyv végére érve mintha részegségből ocsúdnánk).
Hogy mi ad el egy könyvet... vagy egy filmet, egy dalt? Nos az, ha beletesszük a szívünket.
Rohadtul éreztem magam a bőrömben. Még kólát inni se volt kedvem. Megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez a nap semmivel se inkább a születésnapom, mint a tegnapi vagy a holnapi, és hogy különben is, a születési-dátum-ügy, ez úgyis csak kollektív szerződés.
Olyan esendőek tudunk mi lenni a Mindenható bölcsességének árnyékában, amint valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk, nyomban elszomorodunk, máskor meg apró véletleneken örömködünk.
Megleled majd a saját érzéseid. Vagyis... azt hiszem, azok már a részedet képezik. Nem kell mást tenned, csak észrevenned őket. Higgy a szeretetben, amit érzel.
A megvetésből támadó gyűlölet mindig a leghevesebb.
Sajnálom, hogy megfosztottak az új élet alkotásának képességétől. Az alkotás öröme nekem mindig erőt ad, ezért nagy fájdalommal tölt el a gondolat, hogy te soha nem fogsz a karodban tartani egy gyermeket, aki hús a húsodból, és vér a véredből. Hogy soha nem fog a saját szemed visszanézni rád egy másik arcból, hogy soha nem fognak valakiben összekeveredni a te és általad szeretett férfinak a tulajdonságai.
Volt egy nap, amikor úgy tűnt számomra, minden szín elszökött a világból... Sok-sok év telt el azóta, de csak most (...) értettem meg, hogy... hogy a fájdalom csak visszhang, a boldogság visszhangja.
Bármiféle érzései legyenek is az embernek, nem helyes nagy ügyet csinálni belőlük. Az csak kínos mindenki másnak.
Ha bármit is megtanultam, az az, hogy hagyni kell az embereknek, hogy szeressenek, amíg lehet.
Pár nappal ezelőtt olyan boldog voltam, hogy minden megbánás nélkül haltam volna meg. De ez csapda volt! Pár pillanattal később a pokolban találtam magam!
Facebook
Pinterest