Dean Ray Koontz

Nem mi irányítjuk a sorsunkat. Utasok vagyunk csupán a vonaton, nem mi vezetjük, hiába hisszük azt, hogy mi állunk a masiniszta helyén.

A hullámok elérik a partot. Ugyanúgy, ahogy tegnap, ugyanúgy, ahogy holnap. Az órák egymás után telnek. Napkelték. Napnyugták. A hold lesoványodik, azután megdagad. A gépek kattognak, ketyegnek. Éteri ritmusok, értelmetlen mozdulatok. Az egyetlen épeszű megoldás a közönybe való menekülés.

Elveszett, megsemmisült. Semmivé vált. A semmi pedig semmit sem tud irányítani.

Élete olyan üres és semmit érő, akár a partra sodródott kagylóhéj.

Az óceánt akarta látni, mert azt remélte, a hullámok ugyanúgy lecsiszolják az elméjéről az idegesség, a feszült nyugtalanság nyomait, ahogy simára koptatják a legkeményebb, legfurcsább alakú sziklákat; azt remélte, hogy a víz kimossa a szívéből a fájdalom szúró szilánkjait. A tengertől azonban üzenetet kapott, a hullámok azt súgták neki, hogy az élet nem egyéb értelmetlen mechanizmusok ismétlődésénél, amelyeket hideg-rideg, könyörtelen erők mozgatnak. A víz látványa - ahelyett, hogy nyugalmat és békét költöztetett volna belé - reménytelenséget csöpögtetett a lelkébe.

A hullámok látványa időnként többet segít az embernek, mint a legjobb pszichiáter.

A sebek újbóli felszaggatása akadályozza a várva várt gyógyulást. A rémálmok, az ébren látott szörnyűségek újra és újra sót szórtak a meghasadt lelkének sebére.

Adj egy esélyt az új napnak. Hagyd, hogy megmutassa neked a célodat, a feladatodat. Tudod, a reggelek éppen erre jók. Értelmet adnak az életnek a sötétség után.

Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok, a családtagok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán, ha valaki meghal, nem tűnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zűrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez.

Egy álomnak elérhetetlennek kell maradnia, vagy legalábbis nem könnyen elérhetőnek. Ha túl könnyű megvalósítani, már nincs is értelme.

Az élet értelmetlen, (...) az ember létezésének nincs célja, (...) porszemek vagyunk csupán az idő szelében, a tér viharában.

Az Isten, a Teremtő Erő elleni lázadás éppolyan értelmetlen és hiábavaló, mint kavicsokat hajigálni a csillagokra, remélve, hogy ki tudjuk oltani a fényüket.

Ezen a furcsa, rejtélyes, idegen, irreális tájon utazva még a tulajdon érzéseinkkel sem lehetünk tisztában. Nincs az a halál után tett utazás, mely rejtélyesebb volna, mint maga az élet.

A halál nem félelmes titok. Ismerős neked is, nekem is. Nem tartogat rejtélyeket, hogy megzavarja a jó emberek álmát.