Dean Ray Koontz
Öreg és magányos, ez önmagában is elég rossz. De öregnek és magányosnak lenni úgy, hogy közben az önbecsülését is elveszíti, az már elviselhetetlen.
A végtelen világegyetemben az intelligens életformák potenciális száma is végtelen. (...) Elméletileg a végtelen birodalmában minden létezhet, ami csak elképzelhető.
A nevetés, olykor keserű nevetés védi meg attól, hogy ne hagyjon nyomot rajta a mocsok és őrület.
Akár tetszik, akár nem, egy nagy család tagja. Az emberiség családjáé. Ideges, veszekedős társaság, gyakran téved, sokszor jön zavarba, de olykor nemes és csodálatra méltó, és ami a legfontosabb, minden tagjára ugyanaz a sors vár.
Vannak, akik azt állítják, a szemkontaktus elkerülése jelzi, hogy az állat elfogadja az ember felsőbbrendűségét; ahogy a közember elismeri a királyét. Mások szerint viszont ez azt jelenti, hogy az állatok - Isten ártatlan teremtményei - meglátják az ember szemében a bűnt, és szégyellik magukat az emberiség nevében is.
A tudományos-fantasztikus irodalom alapvetően a remény irodalma.
Nem félt a sötéttől. Attól félt, hogy az emberek mekkora kárt képesek okozni egymásnak akár sötétben, akár fényes nappal.
A valóság (...) általában sokkal kevésbé drámai, és távolról sem annyira színpompás, mint a regények világa. A zavar valószínűleg a rossz megoldási mechanizmusból fakadt, abból, hogy nem a megfelelő eszközökkel igyekeztek rendet rakni, és értelmet adni egy olyan high-tech világnak, amelyben a társadalmi és technikai változás sebessége megijesztette és megszédítette az embereket.
Olyan korban élünk, amikor az emberek szívesebben elfogadják az abszurd összeesküvés-elméletet, mint a tényeket, az egyszerű, megfigyelhető igazságot. Mintha összekeverték volna a valódi életet a fantáziálással.
Vagy kezdődő agylágyulásom van (...), vagy a világ egy bevásárlókosárban kerül a pokol bugyraiba.
Egész életében a józan ész és logika embere volt, sokszor mondta is, hogy ebből van a legkevesebb ezen a világon. Nem rajongott azokért, akik érzelmi és nem intellektuális indíttatásból cselekedtek. Most azonban cserbenhagyta a józan ész, és a logika sem tudta legyőzni ösztönös félelmét.
A világ tele van olyanokkal, akik senkit és semmit nem tisztelnek, tőlünk viszont azt várják, hogy tiszteljük őket, hogy értsük meg a gyilkosokat, hiszen oly rosszul bánt velük az élet.
Ha nincsen erős, elfogadó szeretet férj és feleség, szülő és gyermek között, akkor nincs megértés a nagyobb közösség tagjai iránt sem.
Minden egyes család elsősorban a sajátjait védi és óvja.
Isten nem adni akarja a válaszokat. Azért vagyunk ezen a világon, hogy magunk keressük meg azokat. Hogy saját erőfeszítéseinkből, próbálkozásainkból tanuljunk.