Dean Ray Koontz

Néha-néha egy kis jogos dühkitörés az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja a trombózist. A dühkitörés, no meg a finom vörös bor.

A legjobb dolog, ami egy férfi életében történhet, hogy rátalál a szívének kedves nőre.

Természetesen engem is megrémiszt a tűzvész, a földrengések és a mérges kígyók, de mégis leginkább az emberek, mivel tudom, micsoda kegyetlenségekre képesek.

Az ember (...) nem mindig választhatja meg, mit visz magával a hosszú útra, és mit nem. Legjobb szándékunk ellenére is akad a poggyász mélyén sötét titok és kétségbeesés.

Ha fantáziával és lelkesedéssel éljük az életünket, Isten is velünk játszik, hogy lássa, mi lesz a következő lépésünk. Számos esetben hajlandó szemet hunyni bizonyos dolgok felett, ha egyébként jól szórakozik butaságainkon. (...) Ez a magyarázat arra, miért van annyi idiótának szerencséje az életben.

A lényeg. hogy akármi jön, az embernek ki kell hoznia belőle a legjobbat, nevetve átvészelni, mosolyogni a vihar közepén. És ebben az a legjobb, hogy ha ezt mindig meg tudjuk csinálni, akkor a rossz dolgok nem lesznek olyan rosszak, mint vártuk, viszont a jók még annál is jobbak lesznek, mint amit kívántunk.

Minden játék időpazarlás. Ha játszol, nem marad idő a pénzkeresésre.

Egy olyan világban, ami odáig jutott, hogy a McDonald's alacsony zsírtartalmú öntettel árulja a salátát, bármi megtörténhet.

Mindig úgy gondoltam, a kutyák valamiképpen segítenek megélni a jelen pillanatot. Ha velük foglalkozunk, nem aggódunk sem a múlt, sem a jövő miatt, nem vágyunk semmire, megszáll minket a nyugalom, s felismerhetjük létünk igazi valóságát.

Akárhová vezet is a jövendő, a végállomás mindig a halál, s ez a vég mindig ott van a jelenünkben is.

Nem hasonlít az anorexiás modellekre, de számít ez? A szépségnek számtalan megjelenési formája van.

Csodálatosnak találtam, úgy, ahogy egy tökéletesen arányos bronzszobrot csodálatosnak talál az ember, de a bronzból hiányzik a tűz és a szív, amely az emberi testet megkülönbözteti a műtárgyaktól.

Az élet olyan, mint vonaton utazni, ahol az út során a számtalan állomáson számunkra fontos emberek leszállnak, s mire az út végére érünk, szinte senki sem ül már a szerelvényen.