Idézetek az érzelmekről
Az örömtől sírtam, a szépség örömétől, a szavak értékének felismerésétől, attól, hogy így lehet mondani valamit, hogy könyvbe lehet zárni és kifejezni a mondhatatlant is.
Ismered azt az érzést, mely hívatlan vendég módjára befészkeli magát a fejedbe, és bármennyire igyekszel nem gondolni rá, mégsem tudsz szabadulni tőle? Azt mondod magadnak, hogy ura vagy a helyzetnek, de igazság szerint ez nem ilyen egyszerű. Könnyű úgy dönteni, hogy nem teszel valamit, de úgy dönteni, hogy nem érzel valamit, egészen más dolog.
Játékokat nem lehetett elfelejteni, se a veréseket. Legjobban nem lehet a szenvedéseket. De az örömöket is tartogatja az ember.
Pörgés, összevisszaság, rohanás, önzés, káosz, még ott is, ahol érzelmileg fájdalmas erővel vonzódunk egymáshoz.
Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni.
Ha a szív igazán csügg valakin, jól tudom, mily kevéssé örvendeztetheti meg bárki más figyelme.
A jog emlegetése az élet bármely viszonylatában nézeteltérést, diszharmóniát jelent. Szükséges rossz, mely kötöz vagy választ, de sohasem békít. Persze ezt lelki, érzelmi viszonylatban értem.
Nem is tudom, minek nevezhetném azt az érzést, amely azon az estén hatalmába kerített. Nem volt az szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Az ilyen kislányos érzések egyáltalán nem voltak jellemzőek rám. Ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás, egy ellenállhatatlan vágy.
Érzelmek! Gyakran kábítjuk magunkat azzal, hogy tudunk rajtuk uralkodni, míg egy nap csapdába esünk. Nem tudjuk leplezni a haragot, a féltékenységet vagy a szerelmet, és kénytelenek vagyunk szembenézni az igazsággal.
A gyűlölet az emberiség körében erősebb mozgósító és összetartó erő, mint a megértés és a szeretet.
Nem mindig titkoljuk olyan jól érzéseinket, ahogy mi hisszük.
Nincs borzasztóbb, mint a gyanú légkörében élni, érezni a ránk tapadó vizsgálódó tekintetekben, mint változik a szeretet félelemmé. Nincs szörnyűbb, mint gyanúsítani azokat, akik közel állnak hozzánk, akiket szívünkbe zártunk. Mérgező miazma a gyanú.
Ahol a becsvágy kezdődik, ott vége a naiv érzelmeknek.
Az érzelmeket ki kell adnunk magunkból. Akkor szenvedünk, ha nem tudjuk szabadon engedni őket. Olyankor csak gyűlnek a bensőnkben, míg teljesen megkeményednek, meghalnak bennünk. Borzasztó, ha ez történik.
Már régen megértettem, hogy ha be akarom gyógyítani a sebeimet, először is bátran szembe kell néznem velük. És megtanultam megbocsájtani magamnak és jóvátenni a hibáimat. De amióta utazgatok, úgy érzem, mintha egy óriási fejtörő előtt állnék, amelynek darabjai lassan kezdenek összeállni: szeretet, gyűlölet, önfeláldozás, bocsánat, öröm, boldogtalanság.
Facebook
Pinterest