Idézetek az érzelmekről
Nagyon szeretek énekelni. Néha úgy gondolom, hogy milyen jó is lenne, ha egy éneklő géppé változnék. Nem éreznék többé semmit. Sem vágyat, sem féltékenységet. Egy olyan fantasztikus gép lennék, ami sose fáradna el, de ha lemondanék az érzelmekről, akkor már nem is tudnék énekelni. Fárasztó embernek lenni.
A látható és a láthatatlan közötti hidat úgy a legkönnyebb lerombolni, ha megpróbáljuk megmagyarázni az érzelmeket.
Szoktatom szívemet a csendhez. Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben. Famardosó farkasok űznek vala szivemben.
Boldog vagyok és szenvedek. Boldog vagyok, hogy miatta szenvedhetek, s imádom az ő fájdalmát, mert szerelmének jele...
Engem mindig félig szerettek, Van jogom, hogy gonosz lehessek S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon, Kik szivüket úgy óvták tőlem.
Csak a közönséges érzéseket lehet megosztani és együttesen birtokolni. Mihelyt nagyon boldog az ember, egyedül marad, és akkor is egyedül marad, ha nagyon boldogtalan.
Azt feltételezzük ugyan, hogy az érzések diktálják a tetteinket, pedig valójában sokszor a tetteink keltenek bennünk bizonyos érzéseket.
Az érzelmek ragályosak, mert öntudatlanul átvesszük mások hangulatát - jót-rosszat egyaránt. Ha időt szakítunk a bolondozásra, megfertőzzük egymást a jókedvünkkel, és azok, akik szeretnek bolondozni, sokkal esélyesebbek a boldogságra.
A lelkileg jó közérzet az érzelmek talaján jön létre, nem az értelem síkján.
Hirtelen megéreztem, hogy mi az odatartozás az emberen túlihoz, mi a felbonthatatlan szövetség az ember és a művészete, az eszme között, s hogy ehhez képest mennyire lényegtelen minden más epizódja az életnek. Rájöttem, hogy legjobban arra kell vigyázni, hogy ki ne száradjon az ember szíve.
Ez egy fantasztikus, sötét, modern ügy, napjaink esete, amikorra már megzavarodott az emberi szív; amikor azt a mondatot idézik, hogy a vér "felfrissít", amikor kényelemben élve prófétálnak a létről. Itt könyvízű ábrándokról van szó, a szív teoretikus izgatásáról, kérem.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Még mindig úton vagyok, Anya, még mindig fogva tart az életnek az az átmeneti szakasza, ahol éppen hogy megérkezem valahonnan, amit egyszer s mindenkorra magam mögött hagytam; de közben már éppen próbálok eljutni egy új helyre is. Azt hiszem, azt próbáltam mondani ezzel, hogy lélekben még mindig nem találtam meg a helyem. (...) Rájöttem, hogy az otthon nem egy hely, hanem egy érzés.
Semmi értelme, hogy szeressünk valamit, ha úgyis elszakítanak tőle, nem? És olyan nehéz megállni szeretet nélkül, ugye?
A gyermekben nincs harag, féltékenység, neheztelés, irigység vagy gyűlölet. Az újszülött lélek makulátlan. Csak később ismerjük meg a lelket megkeserítő haragot, csalódottságot, veszteséget, fájdalmat, félelmet és igazságtalanságot. Lelkünk ezektől válik homályossá.
Facebook
Pinterest