Idézetek a csalódásról
Máté azt mondja: "Aki zörget, annak ajtót nyitnak" - lehet, hogy Isten országában igen, de nem a földön.
A teljes reménytelenségnél a reményben-csalatkozás a rettenetesebb.
Beteg vagyok, az élet megtört, Anyám. Hol az a vágy, mely hajszolt hajdanán? Már nincs vágyam, Beteg vagyok, az élet megtört.
A várva várt nagy csodák, többnyire - mire beteljesednek - elvesztik gyöngéd hamvasságukat; fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik, akár a kígyóbőrt, és nem marad más, csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei, - aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak - közönyös füst - virágok - és az "ennyi csupán az egész" görcsös kérdőjele ? kunkorodik fel egy keserves ásításban.
Álmomban egy sugárzó boldogságot hozó emberi lény int felém. (...) Azonban álom volt csupán... Nincs boldog kikötő, mely befogadna. A hullámok ide-oda dobálnak, könyörtelenül.
A neve fáj, a neve gyász: csöngettyűk sötét csöngetése; a neve fáj, a neve gyász: dobok fekete döndülése; a neve fáj, a neve gyász: lobogók hollószárnyverése; a neve fáj, a neve gyász: nem akarom feledni mégsem!
Beh jó, hogy meggyilkolt szivemről Másoknak nem beszélek. Beh jó, hogy oly nyugodt vagyok s jót Embertől nem remélek.
Ázott köpenyét kölcsönadta rám az ég, Ronggyá nyűtt cipőm, amíg bírta, vitt feléd. Éjszakák sűrűjén vágtam át, A fényes izzó nap tüzét arcomon hordtam szét.
Semmi sem érte, Félig sem érte, Mit az én életem Pazarolt el érte.
Az én életem gyötrő nyugtalanságok láncolata volt olyasmikért, amiket ha elértem, nem voltak arányban az értük szenvedett gyötrelmekkel.
Jaj azoknak, akik szeretnek, Mert nem hiszek már régen A szivemnek.
A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg.
Voltak hangjaink? Nem is tudom. Most csak csönd, csönd. Csönd. De már a csönded, az sem az én csöndem De már a csöndem, az sem az én csöndem.
Virágillatod volt csak enyém, gyümölcsöt másnak teremtél.
Szörnyű szeretni, és mégis képtelennek lenni rá, hogy vágyát az ember betöltse.
Facebook
Pinterest