Idézetek a csalódásról
Csalódtunk. Még elég fiatalok vagyunk, hogy csalódhassunk néhányszor. Ez is egyik bizonyítéka annak, hogy emberek vagyunk. Csak az ember csalódhat az emberben.
Néha úgy érzem, az élet egy átverés.
Rettentő volt tudni, hogy mit akarok, tudni, hogy mi a helyes, és tudni, hogy a kettő nem ugyanaz.
Én nem tudok semmi merészet, az én hadakozásom csak ennyi, akárha egy Óceán medrét üresre akarnám kimerni.
A csalódás be nem vált fösvénység. Nem egyéb, mint alacsonylelkűség, hiszem miért szűnne meg az, amit eddig szerettél valakiben, ha olyasmit fedezel fel benne, amit nem szeretsz? Csakhogy te azonnal rabszolgáddá változtatod azt, akit szeretsz, vagy aki téged szeret, aztán, ha nem hajlandó vállalni e rabszolgaság terheit, elítéled.
Az igazi csalódás különszobát nyit a lélek házában, s örökre velünk marad.
A minden sem volt túl a nincsen hirtelen hamvadt el bennem minden pedig az árnyékom túlragyogtam valaki láthatta boldog voltam.
Most kényszerítlek, válaszolj, mióta tart e hajsza? Megalvadt szememben az éj. Ki kezdte és akarta? Mi lesz velem, s mi lesz veled? Vigasztalan szeretlek! Ülünk az ég korlátain, mint elitélt fegyencek.
Jobb ma egy megrázkódtatás, mint holnap és mindennap a langy, hamis idill.
Nem lenne élet az, amit olyan körülmények között él az ember, hogy nem kaphat sebeket, és nem érintheti fájdalom és csalódás. Nem ajándék az, amit úgy adunk, hogy közben garanciát kérünk arra, hogy érintetlenül kerülünk ki a dologból, sőt még viszonzást is kapunk érte. Csak akit valóban szeretünk, az tud elárulni bennünket.
A rossznak sok arca van, és ügyesen, szinte észrevétlenül oson, furakodik be mindenhová. (...) Egy menekülő hadsereg felégeti maga mögött a hidakat. Te az én életemmel ugyanezt tetted: módszeres aprólékossággal romboltad le a múltam, s hogy még véletlenül se tudjak majd emelt fővel élni, a jövőmet is.
Hirtelen ráeszmélt arra a szörnyű tényre, hogy minden ember a maga útját járja az életben, a saját érdekeit hajszolja, a saját jólétét, a saját élvezetét, a saját kielégülését kergeti. Minden ember csak önmagáról tud, és a többiek nem számítanak, csupán statiszták a saját élete színjátékában. Az ember habozás nélkül csal és lop, gyilkol és pusztít, részvét nélkül feláldozza mások életét és boldogságát a legkisebb érdeke vagy öröme kedvéért is.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
Sajgó szegény szív! ím hogy cserbehagy Erőködő, vergődő emberagy! A végtelen világ, az egyetem Hallgat közömbösen, részvéttelen.
Az emberek csalódást okoznak. Ez rendben van. Nagyjából számítok is rá. De mi van, ha egy napon rájössz, hogy te vagy a kiábrándító?
Facebook
Pinterest