Idézetek a csalódásról
Hát nem marad meg soha semmilyen kapcsolat? Olyan meghittnek, olyan zavartalannak, amilyennek kezdetben látszott? Nem állhat fent soha semmilyen helyzet sokáig? Hirtelen szúrni kezdett a szívem, éles és metsző fájdalommal, kimondhatatlan nosztalgiával csak az imént eltűnt pillanat után is.
Immúnis lettem az érzékelésre, egyre több emlék és érzés tűnik el az életemből. Néha észbe kapok, hogy most valami mást reagáltam, mint ami ésszerű lett volna. (...) Már nem analizálok olyan élvezettel, nem figyelem az embereket, a körülöttem tomboló világot, nem tesz többé boldoggá egy illat vagy egy íz. Elfelejtettem rajongani.
Tulajdonképpen mi háborított fel? (...) Az őszintesége? Megkívánt, és ezt nyíltan megmondta? Jobb lett volna, ha szerelmet hazudik? Biztosan hittem volna neki.
A csalódást rossz dolognak tartják. Ez végig nem gondolt előítélet. Mert minek a révén fedezzük fel, hogy mi az, amit vártunk vagy amiben reménykedtünk, ha nem a csalódás révén? És miben, ha nem ebben a felfedezésben rejlik az önismeret? Csalódás nélkül hogyan jöjjön valaki tisztába önmagával? A csalódást nem sóhajtozva kellene elviselnünk, mint olyan valamit, ami nélkül bizony jobb volna életünk. Keresnünk, kutatnunk és gyűjtenünk kellene a csalódásokat.
Persze minden lánynak az a sorsa, hogy egyszer valakié legyen. De neked sem lesz mindegy, hogy ki az a valaki. Csalódhatsz, és az első csalódás életed végéig elkísér.
Ha tervezed, hogy csalódás fog érni, akkor csalódnál, ha nem érne csalódás, az egész világszemléleted azon áll, hogy a férfiak csalódást okoznak.
Ez az én bajom (...), hogy semmit sem tudok elszakítani egészen. Én mindig tudom, hogy el kellene menni onnan, ahol állok, mert baj lesz, de az eszem elalszik, ott maradok, és bevárom a bajt.
Hidd el, hogy jobb nekem így egyedül. Én nem bírom el, hogy csak perceket kérjenek el tőlem, és az egész utálatos életemet pedig rám hagyják.
Forgolódom éjjel, hiszen nem vigyázol már rám, Rémálmoktól szenvedek, üvöltésre áll a szám, De hang nem jön ki a torkomon, egy némafilm a látszat, Szívem megtörték sokan, így velem már senki sem játszhat.
Hiába jő a másnap, Csak elpattan, kiég: Akárcsak A szappanbuborék.
Mert semmi se olyan kevés, És semmi se hull úgy a rögbe, Mint a földön az esküvés, Hogy "mindörökre".
Az emberekben nem lehet megbízni... a legjobbakban is csalódunk, akikről semmi okunk nem volt hinni, hogy keserűséget, bánatot és csalódást okoznak nekünk... talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül? Meglehet, de ez nem változtat semmit a kínos megdöbbenésen.
"Harmadszorra mondom, hogy szeress." - "Késő. Egyszer kellett volna."
Hálni jár belém az élet Ki kellene adnom az útját.
Amit négyévesen készpénznek veszünk, azt kegyetlenül ragadják el tőlünk hétéves korunkban.
Facebook
Pinterest