Idézetek a csalódásról
Ez volna az a társadalom, amiről az iskolában tanultunk? Miféle társadalom az, amelyik feketének látja a fehéret, és ahelyett, hogy próbálná javítani a vélt hibát, szemet huny felette? És még azt üti, akinek igaza van?!
Hát ennyi az élet? Ugyanannyi, mint a madárnak, a csirkének, amelyik ott vergődik a fürdőszobában, amikor elvágott nyakkal szédelegve veszíti a vért?
Prim a fellegekben járt, hogy visszakapta az anyukáját. Én viszont szemmel tartottam anyát, vártam, mikor hagy cserben bennünket újra. Nem bíztam benne. Valahol a lelkem mélyén utáltam a gyengesége miatt, meg azért, hogy így elhagyta magát és nem törődött velünk, gyűlöltem a hónapok miatt, amiket végig kellett szenvednünk. Prim megbocsátott neki, én viszont eltávolodtam tőle, falat húztam kettőnk közé, így akartam elkerülni, hogy még egyszer az életben szükségem legyen anyára. Soha többé nem lettünk olyan jóban, mint régen.
Felejteni akar - mindent, mindent elfelejteni. Mintha minden, ami eddig történt, csak álom lett volna. Elmúlt, szétfoszlott, elég volt - elege van a régi életéből, a régi érzelmekből. Újnak, idegennek, védtelennek érzi magát, kiforratlannak, akinek mindent elölről kell kezdenie. Teljesen idegen ebben az új világban, telve félelemmel.
Hol van a ló, s a lovasa? Hol van a kürt, mely úgy harsogott? A dicső napok elmúltak, mint eső a hegyen. Vagy mint a szél a mocsár felett. E szép napok nyugaton buktak alá, a dombok mögött, s a sötétségbe vesztek. Hogyan jutottunk idáig?
A harag és csalódottság akkor üti fel a fejét, amikor az ember elhiszi, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak.
Padlón vagyok. Láthatod rajtam. Mélyen vagyok. Most csak igazán. Padlón vagyok. Földre zuhantam. Néhány napig még Ne fogadj rám.
Tudatában voltam az együgyűségemnek és a hitem naiv voltának. De mi mindent meg nem teszünk kétségbeesésünkben, mely szinte összezavarja a gondolatainkat. Becsülettel elviseltem volna mások gúnyolódását és megvetését, tűröm, hogy álszent bolondnak nevezzenek (...), ha ez segített volna. De nem kaptam támogatást, csak eső jött fentről, és egyszer csak az eredménytelenség miatt feladtam az Istennel való próbálkozást.
Ne higgy a lányoknak, minél távolabb tartsd magad tőlük. (...) Ha megcsókolod, rögtön meghal szívedben az akarat. Magához köt valami láthatatlan szállal, elszakítani nem lehet, és odaadod neki szíved-lelked. Így van ez! Őrizkedj a lányoktól! Mindig hazudnak! Az egész világon téged szeretlek a legjobban, azt mondja, de szúrd meg akár csak egy tűvel is, széttépi a szívedet.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Engem soha nem érdekelt, hogy mit dumálnak arról a srácról, akivel éppen jártam. Csak az érdekelt, hogy én önállóan mit érzek róla. Mások rosszindulata nélkül is lehet csalódni mindenkiben.
Unom már minden részemet, a gyomromat, a fejemet. Egy nap a tükörből talán idegen arc fog nézni rám.
Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot már végképp másoknak remél.
Miért van rá szó, ha nem is létezik a csoda?
Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, Ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, El nem siratott, bús élő halott.
Facebook
Pinterest