Idézetek a csalódásról
Minden reggel úgy ébredek, van Isten, de mire leszáll az éj, elveszítem.
Csalódást csupán az kelthet, akitől várnak is valamit.
Spartacus: Az aréna istenei c. film
El-eltűnődöm keserű csillag alatt: mivégre éltem?
Az emberek agyafúrt aljassága, mérnökien kitervelt becstelensége idővel már nem dühít, inkább elszórakoztat, néha elkápráztat. Úgy látszik, ez az igazi emberi műfaj, ebben igazán nagy, emberi az ember: az aljasságban és a becstelenségben.
A csalódás mindennap elvisz az ember lelkéből egy darabot.
Az emberek nemcsak gonoszak és kegyetlenek, hanem rendetlenek is, hanyagok, közömbösek. S ez csaknem több baj okozója, mint a gonoszság és kegyetlenség.
Néha kevésbé vagyunk szomorúak, ha becsap valaki, akit szeretünk, mint hogyha nem csap be.
Múltadat feledve már a vágyaidban sem hiszel, Pedig szabadnak születtél.
Ne akkor szedjél fel, amikor már padlón vagyok, akkor kapjál el, amikor éppen lefelé zuhanok!
Engem kinullázott az Élet, Én már dacból sem adnék Bárkinek is meleg hűséget.
A reménység régen elhagyott, elfelejtett boldogság vagyok.
Gyakran megesik, hogy csalódunk emberekben, nem érnek fel a reményeinkhez.
Meg kell ismernem a középszerű szerelmeket is, hogy elegem lehessen belőlük. Már ez a kevéske élettapasztalat is, amire idáig szert tettem, megtanított arra, hogy senki sem ura semminek, minden csak illúzió.
Hazatérni... tudnom kellett volna, hogy sohasem lehet visszatérni. Már nem az vagyok, aki egykor voltam, ezért semmi sem olyan, amilyen volt.
Annak idején azt gondoltam, a sors vezetett el hozzád, de nagyobb csalódásban már nem is lehetett volna részem. Ma már az eszemmel hozom meg a döntéseimet.
Facebook
Pinterest