Pjotr Iljics Csajkovszkij

Egyedül, mindig egyedül bolyongani a világban... Ez lenne a reám kiszabott életforma? (...) Saját otthon, néhány jó barát hiányát érzem. Sokszor lehetetlennek tűnik így tovább élnem. Lesz-e, és ha igen - hol lesz az én igazi otthonom?

Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan emberi értelmem elhallgat.

Az emberben él a vágy az olyan gyengédség után, melyet csak egy nő nyújthat. Néha magam is érzem hiányát a simogató női kéznek.

Nosztalgiás hangulatom nem akar enyhülni. Különös hangulatok ezek. Belefáradtam az életbe. Őrjítő bánat és szomorúság nehezedik rám, mindent reménytelennek érzek. Olyan ez, mint egy finálé.

Végeredményben semmi sem fontos, ha vannak emberek, akiket szerethetünk és akik szeretnek bennünket.

Álmomban egy sugárzó boldogságot hozó emberi lény int felém. (...) Azonban álom volt csupán... Nincs boldog kikötő, mely befogadna. A hullámok ide-oda dobálnak, könyörtelenül.

Ha azt kérdezné tőlem, hogy megtaláltam-e a szerelemben a teljes boldogságot, azt válaszolnám: nem, ezerszer nem! (...) De ha azt kérdezné tőlem, hogy felfogtam-e ennek az érzésnek egész hatalmát és izzását, akkor azt kellene válaszolnom: igen.

A versbe öltöztetett szó részben már maga is muzsika.

Csak akkor élek igazán és boldog is csak akkor vagyok, ha legalább időnként egyedül lehetek.

Nem értek egyet Önnel, hogy a zene képtelen a szerelem érzésének mindent átfogó tulajdonságait visszaadni. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy erre csakis a zene képes. Ön azt mondja, hogy: ehhez szavak szükségesek. Ó, nem! Éppen a szavak válnak feleslegessé, s ott, ahol hatalmuk már megszűnt, jelenik meg (...) a zene.

Nem az emberek közti kapcsolatok hoznak bennünket egymáshoz közel, hanem a gondolkodásmód és az érzések azonossága.

Mindig az a szebb, ahol nem lehetünk.

A szerelem nem látja szerelme tárgyának tulajdonságait, ő csak szeret, mert nem is tehet másként.