Vers
Éveim búcsút intenek a hajdani duhaj legénynek. Új vágy telíti szívemet, véremben hűsebb szenvedélyek.
Baráti emlék: "érettségi kép",
Húsz éve itt függ a szobám falán,
Húsz év óta talán ma legelőször
Néztem e kép szemébe igazán.
A fényképész csoportba állította
És lombfűzérrel fonta őket át,
Az élet pedig szerteszét dobálta,
Mint egy csoportba lecsapó granát.
Árpád vezér, Szent István és Szent László, Látjátok, hogy halványodik a zászló? Mátyás, Bethlen, Bocskay és Rákóczi, Dicsőség és szabadságnak oszlopi. A múlt fényét hozzátok a jelenbe, Reményt támasztani sajgó szívekbe.
Úgy megyek majd, ahogy el kell menni, Hogy ne sirasson, vágyjon vissza senki. Halk pendülés, utolsó dal - és vége. Egy lélek elköltözött a mesébe.
Alaposan mérlegelni csak az Isten tudja, Hogy a két legnagyobb kínnak melyik a nagyobbja. Ha a gyermek és a Haza latra volna téve, Vagy az anya, vagy a honfi össze lenne tépve.
Szabadságharcunk letűnt napvilága, Te vakító nap a század delén, Nem pazaroltad sugarad hiába, Bár vak sötétbe halt az égi fény, Eszméiden nem győzött az enyészet, Örökbe hagytad halhatatlan részed', Fényeddel fényt hint késő századokra A tizenhárom vértanú alakja.
Szeretlek, mint a lelkemet! te vagy Világom, életem! S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz Nem hagyja kétlenem!
Ember, állat jó kedvébe, Fagyos télnek vége, vége, De szép megint a világ! Hol bús avar volt ősz óta, Fölcsendül a madámóta, S nyílik a sok szép virág.
Mi lesz a csókból ajkad bíborán?
Holnap a könnyed mossa le talán.
Mi lesz a könnyből, ha egyszer lehull?
Árad és forr örökké, szótlanul.
Mikor már telek hava halmozódik a szívben s az évekkel mindinkább magunkra hasonlítunk, csak felszínes pillantást vetünk arra a lényre, ki idegenül-bántón mered ránk a tükörből.
Facebook
Pinterest