Vers
Olyan boldog a mi házunk,
Hogy nagyanya itt van nálunk!
Unokáit úgy szereti,
Csókolgatja, ölelgeti.
Áldja meg az Isten érte,
Éltesse is egészségbe.
Hogy még sokszor legyen nálunk.
Akit mindig szívből várunk!
Vigyázzunk, mi ketten ködben jártunk. Ki tudja, mi a találkozásunk? És akik azért ölelnek, mert fáznak Megfizetnek az első napsugárnak.
Még sudár, egyenes a hátam, De a fejem meghajlik lassan. A tükrömtől már mit se kérdek, Nem előre, de visszanézek S ülök a csöndes alkonyatban.
Légy üdvözölve ősz, te föld halála, Borult egeddel üdvözöllek én, E szívhez illik bús napod homálya, S e hervadás a messze föld szinén.
Hervadva húll már a levél a fáról, És elszállt a virágok illata: Igy tűn el az öröm, csak múlt bujáról Meg nem feledkezik a szív soha.
Volt egyszer egy kis lány, Ki a dolgot unta, Mind azt hajtogatta: Sohse jó a munka. De a hanyagságot Végre is megunta, S mind azt mondogatta: Nincs jobb, mint a munka.
Nem erdő az erdő, hogyha nincsen fája, Szomorú, ha nincsen dalos madárkája. Mi a kert fa nélkül? S ha nincs madár benne? Nálok nélkül ez a világ de szomorú lenne!
Nézd a hangyát, mily szorgalmas, Parancs nélkül dolgozik, Reggel kezdi, este végzi, Sohasem unatkozik. S rendes az ő munkája: Járj tanulni hozzája.
A szeretet drága kincs, Földön ennek párja nincs. Oszd meg mással, mégse fogy, Inkább így lesz még nagyobb.
Szeretlek, mint az anyját a gyerek és mint a virág a tavaszt és mint a medrét a folyó. Mint a mosolyt az öröm, úgy szeretlek.
Szeretlek, mint a nyelv az ízeket és mint az ujjakat a kéz és mint a fáradság az ágyat. Mint a beteg a reményt, úgy szeretlek.
Facebook
Pinterest