Vers
Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén.
Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok Néma barátod, rabszolgád vagyok, Alázatos és bizalmas barát, Aki nem kér semmit, csak néz és imád, És nem akar lenni, csak általad, Csak árnyéka annak, ami vagy.
Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok. Csúf, de te gyönyörűnek találtál. Végig hallgattad mindig, amit mondtam. Halandóból így lettem halhatatlan.
Százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts, semmint emlékezz és egy könnyet ejts.
S én arra gondolok, - ha egy nap Nem vón álarc az arcokon: Vajjon megismerné- e egymást A jó barát, testvér, rokon?
Forog a szárnyas, a nagy időkerék, Egy esztendő, ím, újra eltelék. Fölvirradott az újnak reggele, Egész világ reménységgel tele.
Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!
Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!
Hallom már, angyal szárnya lebben, Szívem, mint régen, meg-megrebben, Itt vagy közel! Itt vagy közel, óh, szép karácsony, Rajtad csüng lelkem, semmi máson, Jövel, jövel!
Facebook
Pinterest