Vers
Te vagy az élet szent igenje, Lázongások elpihent csendje, Termékenyítő, gazdag béke, Viharvert lelkem menedéke.
Chaosz voltam csak, reád várva, A végtelen tévedt paránya. Célt, értelmet te adtál nékem, Azelőtt csak voltam, nem éltem.
Szeretlek, mert szivedben a Szépnek, jónak magvait Látom, miket a világ most Jég kezével elborit.
Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni, Milyen szép meséket tudnék kitalálni. Soraim behintném jókedvvel, tréfával, Olvasóm nem bírna a sok kacagással. De most vidám írást ne várjanak tőlem, Kínnal, fájdalommal van tele a lelkem. Hogyha víghoz fognék, semmiképp se menne, Legfeljebb egy hitvány paródia lenne.
Esténként, hogyha kihunyt már az alkonyat, én búcsút intek és várom halálomat, s rideg napoknak hajnalára ébredek, köszöntve újra kínnal teli életet.
Puszta a föld, a hold ragyog - ne hidd, hogy újra megigézel. Szívemben fagyos csillagok jégborzadálya, csendje fészkel.
Megmaradtál e töredék időben többnek és szebbnek, mint hittem, megmaradtál, talán olyannak, akit nekem képzelt az Isten.
Ne bízz abban, hogy téged más megsegít, Sokaknak okozta vesztét téves-hit. Ha most összeszeded végső erődet, Csengő szavad, fényes múltad biztosítja jövődet.
Lelked s korod úgy állítsd a munkába, Hogy azt még az idegen is bámulja. Tiszta erkölcs, jószív legyen fegyvered, A dicsőség koszorúját bizonyosan Te nyered.
Ne gondolj mással, csak engem szeress, Nevess ki mást, de engemet szeress, Hogy én szeretlek-e, azt ne keresd, Itt van urad s parancsolód: szeresd! Szeress, szeress, Csakis engem szeress.
Álmodban velem álmodj és szeress, Keltedben velem ébredj és szeress, Éltemben nekem élj csak és szeress, Holtomban halj utánam és szeress - Szeress, szeress, Csakis engem szeress.
Meghalt a vén Test; - kiterítve Fekszik az első éjjelen: S éjfélkor, ím, mert zárva idve, Fölötte egy árny megjelen: A Lélek, meztelen.
Facebook
Pinterest