Vers
Mi voltál nékem? A váratlanul
talált kincs, mely koldus ölébe hull,
szelíd balzsam a lét minden sebére.
Közeledő, vigasztalást hozó,
majd elforduló, tűnő lobogó,
hajótörött szív szétfosztott reménye.
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fortuna mosolyog, de csak ritkán tesz
maradéktalanul szerencséssé.
Ha napfényt küld,
szúnyogokat is küld hozzá.
A legjobbak is hazudnak,
olykor szóval, olykor tettel,
s igen gyakran élvezettel.
Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.
Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Olyan közel engedtelek magamhoz,
hogy már végképp
sosem fogom megtudni:
ki vagy.
Oh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.
Te már ezentúl mindig harmadik vagy.
Te már ezentúl mindig hátul ülsz.
Te már nem látod kettesben a tengert.
Nem fáj, hogy az élet így félretolt?
Facebook
Pinterest