Vers
Tűznél égetőbb a bizonyosság:
nem vagyok egyedül.
Egy-egy fél halál jut ránk.
Olyan volt, mint víz, mely nem tűr hajót,
s mit nem gyűrhet le a vihar -
mint az ár, melyet megfélemlített
feddő, szelíd szavaival.
Híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok!
S tí, kik nem meritek nézni az elmulást,
És tí, porba nyögők, jertek ide, s velem
Élni s halni tanuljatok.
Mondd, mit ér az,
ha szeretjük egymást,
ha jót teszünk,
áldozatot hozunk
és lemondunk valamiről,
türelmesek vagyunk és elnézők,
ha megbocsátunk egymásnak,
mit használ az,
ha minden napot újra kezdünk
reményben és hűségben,
- de a szeretet és mi magunk is
egyszer a múlandóság
sötétjébe hullnak...
Szeles, fázós földről, emberek,
Csupa sebbel kell majd mennetek:
Szinte mind maradna boldogan,
Ha fölébe már a rög zuhan.
Fehér kendővel integet,
ki messze megy -
valakit biztos nem talál már itt az éj,
valami gyönyörű mindennap véget ér.
Halálom elől
- míg nem túl rámenős -
elszaladhatok,
és mihelyt utolér,
már ott se vagyok.
Napjainkat, mint füst, befutja
Értelmetlenség, köd-gomoly -
Halál, te minden rejtvény kulcsa,
Láncainkból föloldozol.
E földi lét nem földi titka mindjárt tudni fogom, mi volt,
mindjárt feledek minden miértet, minden holt, meddiget, mikort,
minden vágyat, mi tovatűnik, minden reményt, mi elszaladt,
s megértem végre: minden halál mindig az életből fakad.
Amit az élet tőled megtagadt,
Megadta a sír, bárha oly sötét;
Itt elvesztetted szívnyugalmadat,
S a túlvilágon újra felleléd!
S azért nyugodj hát békén, csendesen,
Mi majd virággal fedjük sírodat,
Emléked nálunk örökös leszen:
Költészeted szent ereklyénk maradt!
Az élet, melytől mámoros a szív,
egyszer majd halált is kér a dalában,
s elnémul... Csak a Halál s az Öröm
parancsol ránk hirtelen hallgatást.
Egy isten van: a hömpölygő idő,
emésztő mult, jövendő rettenet;
kockázunk, míg a számunk ki nem jő,
akkor közönnyel mélyre eltemet.
Halálod néma és magányos utazás
az űr futóhomokján át, az űr
dallammá élesedik, dallam-kaszává.
Partitúráját nem láthatja senki.
Facebook
Pinterest