Vers
Mondd: ha elkapnálak valamikor és megcsókolnám a talpadat, ugye sántítanál kissé utána, félve, hogy eltaposod csókomat?...
Egy csók! s a szív minden érzeménye
Vallomást tesz... a leány megért.
A mienk ő. Új világot látunk,
És előttünk új, szebb pályatért.
Mintha többek volnánk embereknél!
Keressük a csillagos eget,
Azt hisszük, hogy közeledünk hozzá,
És alattunk a föld elveszett.
Futottam, félaléltra váltan,
Amíg a csókot megtaláltam,
Az első nyirkos, hűvös ajkat
Az első bús férfi-nyugalmat,
Az első csöndes, árva szennyet,
S könnyes szemem fölött a mennyet.
Az óceán ölén fénytested meglobog, sugárzik, tündököl, s végtelen mosolyod végtelen vágyat ont az irdatlan világra; a Mindenség remeg, mint óriási hárfa, egy óriási Csók borzalma rázza meg... - Kéjszomjas a világ: s te megelégited.
Szájtátva álltam s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek.
Hazajött a kedves. Szemében hajnali csókunk örömével s kora csillagokkal az ajka között.
Barátom! a bölcs boldog mindenütt, Az Hortobágyon, az Pesten, Budán, Mert ő magával hordja kincseit.
Kapj a múló pillanaton, még visszarívod, ember: a boldogság félénk nagyon, nem jön, ha hívod, ember.
És milyen kár, hogy csak akkor vettük észre: ez volt a boldogság, amikor már régen véget ért. A boldogság. Mert a Pillanat örök marad. Mindörökké az idő s tér közé, mint ék, ott ragadt, miként léckerítés között szakadt rongydarab. Emlékszel hol maradt, hová lett az a pillanat?
Sietni én sosem siettem. Gondoltam, megvárnak a dolgok. Hiába volt sorsom kietlen: boldog voltam, boldog és boldog.
Nem tart örökké semmi, mulandó lét ez itt; Mi boldogítna tartón, tán nem is létezik. Boldogság, álom, ábránd, széttépett falevél, Mit majd gyorsan sodorva elhajt a kósza szél, Szerencse, hit, dicsőség, múló, csalóka fény, Szétpattanó habocska a csendes tó szinén.
Facebook
Pinterest