Vers
Az a fény,
melyet az ember halálában felfelé mozdít
csupán Isten testületi tanácstermének
vissza nem tükröződő neonfénye.
Ha senki sem marad
Becsületesnek, hűnek, jónak,
Vígyázz, mert akkor is
Nagy barátaid fognak, óvnak.
Mint tenger köztük, annyi csak barátoknak a halál: egymásban élnek akkor is.
Hisz' mind itt kell legyen, ki abban él s szeret, mi mindenütt jelen.
Mennyei tükör, mely színről színre láttat, szabadon egymást s bűntelen.
Ez nyújt barátnak enyhet, legyen bár múlandó mind, a barát s a társ,
köztük a legtisztább kötelék mégis örök, mert halhatatlan.
Jelek, jelek.
Ember embernek adhat egyebet?
S a jelek mögött egy egész világ van,
Mindentől elrekesztve, önmagában.
Egykor nagyon szerettelek,
S most is. Ám ez szinte más.
Ez is, az is szerelem, de
Benne milyen változás!
Mi különbség lehet köztük,
Mi különbség, mondsza csak?
- Regényesebb volt az nyilván,
S ez bizonnyal - igazabb.
Egy pillanat volt az egész
s most mégis vezekelni kéne,
káromkodni, dühöngeni,
tiporni, ölni,
téged, magamat,
mindent,
mert ez az egy pillanat is
elég volt,
hogy gondolatban
megtegyek minden
becstelenséget kedvedért.
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt,
(hogy csak szó, ami zsong, s ami megint megejtett,
hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)
de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.
Neved az álmatlan tengerre írom
Már fodraid közt leng a szürkület
Virraszt velem örökös éber áram.
Sötétedik. Meghalok nélküled.
Ami másnak mulandóság,
Nekem örökifjú élet, -
Olyan szépnek, mint én látlak,
Más nem láthat soha téged.
Másnak talán rég elmultál,
De én látlak holtomiglan:
Álmom vagy a valóságban,
S valóság vagy álmaimban!
Te vagy az éjjel és az örvény,
a kárhozat és a mennyország,
mostan lesujtasz, porba lökvén,
majd felemelsz újból tehozzád.
Én mindenre emlékezem
Hogy szép voltál. Gyönyörűen
hordtad a vállad, a fejed
s halálosan szerettelek.
Szeretlek, így egyszerűen,
ahogy ember szerethet embert,
mindenféle bájolgás nélkül, virágok nélkül,
csak átölel szemem, akár ég a tengert.
Facebook
Pinterest