Vers
Mit tusakodjam már az szerelem ellen, Ha csak hozzád vagyon, szívem, minden kedvem? Nálad nélkül nincsen énnékem örömem, Tied vagyok, szívem, ihon a jobb kezem.
Értsd meg hát, Drága, hogy én most utolszor simogatlak végig szemem még élő sugaraival, a felém lovagló irgalmatlan halál árnyékában sóhajtva, s kérlek, engedd, hogy titkom eláruljam s hangosan kiáltsam: szeretlek, szeretlek.
Ezelőtt bús szívem hervadni indúla, Titkos óhajtással gyakorta jajdúla; De mihelyt láttalak, csuda, mint újúla, Minden akkori búm örömre fordúla.
Eltűnt az Idő, maradt csak Ő, harang nem csendült, óra nem vert, jelen volt a múlt és jövő, és izzott az egész terem, mert eltűnt az Idő, maradt csak Ő.
Szerelmedben meggyúlt szívem Csak tégedet óhajt lelkem, Én szívem, lelkem, szerelmem, Idvöz légy, én fejedelmem!
Míg én voltam a kedvesed s felfénylő nyakadat még nem ölelte más ifjú, míg veled éltem én, nálam jobban a dús perzsa király sem élt.
Még tudok szeretni, ez isteni szikra Megvan még szívemben. Még tudnék örülni, boldog lenni véled Forró szerelemben.
Mikor nem láttad, akkor néztelek, csak akkor néztelek boldogan, és szavaimat szégyenkezve kuszálta a tettetés...
De szerelmünk több volt, mint soké, Ki nagyobb, mint ő meg én, Okosabb, mint ő meg én S sem az angyalok a felhők felett, Sem az ördögök tenger fenekén Nem tehetik, hogy szívtől a szív, Elváljunk, ő meg én.
Szívedbe vésem és füledbe rágom:
Rossz volt embernek lenned a világon.
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Töröld le könnyedet, kisírt szemedben mosoly legyen és derű: mindennap kezdődik valami, valami nagyszerű, valami gyönyörű.
Nem szerettem Soha Náladnál senkit busongóbban, Vágyóbban és ismerőbben, Tenger-rosszban és csermelynyi jóban, Ahogy vagy és aki vagy.
Sirattalak, nem sirattál, Pártoltalak, veszni hagytál, Mindent adtam, mit sem adtál, Ha eldőltem, nem biztattál.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban a szíved néha-néha hangosabban dobban, hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés. Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Facebook
Pinterest