Lithvay Viktória
1846 — ? posta és távírókezelő, költeményeket és elbeszéléseket írt korabeli lapokba
De jó annak, aki senkit Nem szeret, Mosolyoghat örök, fájó Könny helyett, Kinek álmát nem zavarja Semmi sem, Mert nem tudja, mily nagy kín a Szerelem!
Lásd, a kis madárnál Akkor szép az ének, Midőn kebelébe Mindörökre vége Zajos örömének.
Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!
Letarolt kerteknek
Megjő a virága,
Kikeletnek messze tér ki
A táj pusztasága.
De az én szívemnek
Öröme nem jő meg,
Áldozatja lett a bánat
Sötét, bús telének.
Facebook
Pinterest