Vers
Voltam, ki voltam, s vagyok, ki vagyok, De nem leszek - csak ennyit tudhatok Előre biztosan, de semmi mást, Így ítélj meg s a bűnöm így bocsásd.
Mi lesz velem, mondd? Szemem fényét félelem fakítja, mellkasomban buta álmok. Karnyújtásnyira, mégis távol: hiányzol az éjszakámból.
Furcsa, hogy ez is én vagyok, ki el tud menni fájdalmatlanul, nem vádol, nem fogadkozik, nem sóvárog az elveszett után. Nem a csapást érzi a változásban, törvényt, mely űri kristályszigorával reményt hoz mégis, váratlan jövőt.
Mért is nem indultál velem, hogy együtt járjunk mindenütt, hogy két tekintet zsongassa köröttünk a teljes élményt, a közös egészet? Igy csak magamban hordozom érzékeim szomját, hevét: vonuló vállak, mellek rezzenése idézi fájón régi ölelésed.
Le kéne szemhéjamat varrni, hajnalod foglya ne legyek. Száz életet meg kéne halni, hogy egyszer ne szeresselek.
A ló Önteltség nélküli nemes jellem; irigység nélküli barátság; hiúság nélküli szépség. (...) Szolgálatra kész, mégsem szolga.
Magukkal és másokkal megférő népek a jég hátán is gazdagon élnek. Erőszakos hatalmak a föld ingyen gyümölcsei közt is éhezve, rettegve nyomorognak.
Ó ha cinke volnék, útra kelnék, hömpölygő sugárban énekelnék - minden este morzsára, buzára visszaszállnék anyám ablakára.
A kezet csak megfogni szabad, elereszteni vétek, ellökni átok, egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot!
Nevem a fejfámra fel ne vésessétek,
Felejtsétek is el, vigye az enyészet.
Álarc volt, minek már énnekem is holtan,
Álarc, hogy ne tudják igazán ki voltam.
Ha van ki felismert, fejfámra ezt vésse:
Az Úristen esendő, tévelygő cselédje.
Könnyebb a csúcsokat elérni, diadallal felszaladni, mint nem szédülő hideg fejjel a csúcsokon ember maradni!
Facebook
Pinterest