Bella István

Kezed akarok lenni, arcod alatt a vánkos, kisimult lepedőd, réted, gyűretlen hajnal. Életed akarok lenni, szuszogó fád, világos erdőd az égigérő, örökös virradatban.

Születtem. Születtél. Hogy boldog veled legyek. S te velem. S legyünk egymásba ojtott két láng: tüzed, s tüzem.

Én úgy tudok szeretni, hogy magamat el tudom feledni.

Szerelem! Embertelen éhség arcai világítanak vonásaimból, eligéznék fájdalmadat, s hatalmadat.
Szeress, ahogy ember meri! Törjön, roppanjon be az arcunk! Emberpár vagyunk, emberi boldogság, ez minden hatalmunk.

Mióta eszemet tudom, mióta a földre kicsuktak, beszélő szívemben te beszélsz, megálló szívemben te hallgatsz.

Ha szeretni akarsz, bejöhetsz számodra örökre nyitva vagyok megnézheted a szívemet nem kezdte ki a mosolyod.

Mégis szerelem volt, igen! Víz, fény szakadó szívverése - mit kidobogtam, kidobogtál, ami nincs még és ami volt már, igen és nem. Mégis és mégse.

Három szerelmes sor, hát ím, legyen. Három szavadban elfér életem. Mit bánom aztán, legyen, ne legyen.

Nagy csönd van, a csend is elült. Anyaméh, mély barlang a föld, - perc percre - fényév cseppkövek növesztik földig fényüket.

Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek. A föld az eget így betűzi. Így tapogatják világtalan fények csillagok borzongó betűit.

Karácsony, karácsony, karácsony. Rozsda rózsáll a rácson. Szent József keresztfát ácsol önmagából, az ácsból. Mária tíz ujja - gyakd meg! - vaskampó, vérrózsás vasszeg. Tenyere szögesdrót-pólya. Jézuskát altatja, óvja.