Vers
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj: de ne feledd, hogy némán is szeress...
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el. Ameddig lelkem ér, oly messze forr Szerelmem, s mélybe és magasba, hol A Lét s a Menny határaira lel.
Földi szó nem dúlná szét boldogságunk, A ránkviharzó tenger dühe sem, Hegyek csúcsába kapaszkodna vágyunk, S ha közénk dőlne lángolón a menny, A csillagok közt vetnénk meg a lábunk.
A nagyvilágon nem hallotta senki, Mit mondtál, csak mi hárman: fenn az Úr, Te, aki mondtad, és én.
Kezemhez érsz. És ha a földtekén A vad végzet közénk áll, itt dobol - Duplán dobogva szivemben - szived - És álmom-tettem, mint fürtre a bor, Rád vall. S ha forrón kérem az Eget Magamért, neved is Fülébe forr, S könnyemben Szeme látja könnyedet.
Hagyj el, ne keresd E fáradt, kóbor, koldus énekest, Akit már cipruslombok árnya fed be S az éj setétjén dúdol csöndesen - Fölkent homlokod s harmatos fejem Már csak a halál kapálhatja egybe.
Nézz ide - lásd, ablakom beszakadt, Padlásomon denevér s bagoly ül! Lantodra tücsköm cirpel vissza csak. Csönd! Más ekhót ne várj: köröskörül Magány. S egy hang sir benn, ahogy szavad Dallama száll künn... messze, egyedül.
Ha te álmodozva Vársz vélem itt, amíg a port a szél Föl nem lobbantja... akkor a babér Homlokodon, Szerelmem, meg nem óvja Fürteidet a sistergő parázs Marásától. Lépj arrább! Menj! Vigyázz!
A paloták parkettje vár reád, Magasztos versek édes dalosa! Megáll a táncos, nem libeg tova, Csak nézi-nézi terhes, drága szád.
Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak! Magosában, hosszában s széltében szeretlek. A térnek, hova lelkem elér, ha száll s felkél a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad. Szeretlek halk vágyában a köznapoknak, mikor a nap ragyog s a gyertya ég. Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel, bánatom erejével, gyermekkorom hitével.
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire csak hatolni bír föl s le s szerteszét a lelkem, mikor kiröppen a lét és az eszmény végső egeibe.
A fordítás, a fordítás - alázat. Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva Félig őt vinni, félig vele menni.
Én az lennék, ki nincs, de léte több, Mint bárkié, a létezők között, Mert vanni könnyű - lenni nehezebb Léleknek, földi árnyképek felett.
Facebook
Pinterest