Vers
A haláltól nem félek, a halál nem rossz, a halál a nehéz életből csak egy darab, a hosszú haldoklás az, ami rémes, ami rossz még, midőn a kilőtt érzékek mindenről, mindenről erőtlenül visszahullanak.
Nem kell az üdvösség (...), ha itt Lent megrohad a testem. Az égben is kell minden, amit a földön megszereztem.
A föld majd azt, ki elbukott, megengeszteli és bezárja a jóságos sötétbe, ott az örökélet kamrája.
Látod, az élet elcsendesedett! Zörögnek az úton fáradt szekerek, már messze zörögnek, mert száll a sötét... Aludjál, álmodj, ez a csönd a tiéd!
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném megcsókolni kezedet merészen. Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom, hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.
Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok, amikor már
nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.
Magányba zár, fojt, fáj a szépség,
ha nem együtt látom veled.
Nem érzed, amit én - ez is fáj;
semmi se jó már nélküled.
Szeretném a szivembe tenni
lüktető, élő szivedet.
Eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!
Hát mondd: ha most ez így veled nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?
Mondd el, madárka, lélek, mért ujjongsz annyiszor: boldogság nincs itt mélyebb, a szerelem, a bor nem ád oly mély gyönyört, mint mi torkodba forr.
Facebook
Pinterest