Vers
Lelkem kertjének ajtaját Örökké zárva tartom... Virágjaim nem látja más, Csupán a hajnalhasadás S a csillagfényes alkony.
Mely a hazáért élt, a hű kebel, Földjét termékenyítve hamvad el; És szelleme a sír körűl marad, Tettekre intvén az utódokat.
Mint égen a csillag, annyiszor húzd el előttem kettőnk lepleit, hogy akarjak folyton utánad menni, s hogy érezd, érted kiált minden vágyam.
Üres poharakban keresem cseppnyi részeid, de sehol sem talállak téged, csak akkor, ha jössz, ha itt dobogsz, s ölelésed, csókjaid tengerében fürödhetek újra meg, mint ki nem tudja, hogy a holnap mit is hoz.
Minden teremtés irracionális. Isten? Ő túl van minden ráción - nem éred el tévén, sem rádión.
Édes érzés a szeretet, Mely nyilával sebesített; Nyilaidtól, látod, vérzem, Nyilaid sebeit érzem. Tégedet ki ne szeretne, Nálad nélkül ki lehetne; Nálad nélkül nem is élhet, Melletted a holt is élhet.
Bölcsődnél kimondá az anya-természet,
Hogy minden szépsége legyen a te részed.
Szép vagy; de csupán szép! Lelkedet feledéd,
S minden démon reá jegyezte bélyegét.
Zuhogó förgeteg, szélvihar a lényed;
Kit örvényedbe csalsz, elgyötröd, emészted;
Leigézed szóval, megrontod szemeddel...
Te öldöklő angyal, szívemet ereszd el!
Mondhatlan kín tép néha-néha S a féktelen vágy elragad - Szeretnélek keblemre vonni, Csókolni hosszan ajkadat.
Örökre... bús, tréfás, hazug szó. Isten ajkára illik az. "Egy percre, míg egy csók elcsattan" Leányajkon csak ez igaz.
Facebook
Pinterest