Vers
Magányomban, mint hóban a gyerek, jajgatok, sírok, sorsom émelyeg. Hó-kalickában gubbaszt vak szívem: zománc-szemgolyós madár-szégyenem.
befogadnak az óceánok, mint öreg hajót a dörgő víz-árok, rakétával kilőtt tengeralattjárót. Tengeralattjáróm deszka-koporsó. Jajtalan süllyedésem az utolsó. S fölöttem a Mindenség virágzik. Földgolyó-síromon szöcske cikázik.
Csak ássatok el a földbe, a földbe, a földbe, ne legyen írás rothadó szívem fölött, ne feküdjek kő-borítékba zárva, ne őrizzenek kő-oroszlánok vasgyűrűs orrlikakkal, mert úgy szép, ha a földben szépen összetörök és megkóstolja nyelvemet a lárva. Fésülje szét a földkupacot az idő boronája, üljön pacsirta, rémült nyúl a rögre, legyek föld, édes föld világ-hatalmú virág-szavakkal, izzó hús-kürtökkel, szerelem-harangokkal. Hadd érezzem a nagy csillag-keringést a bolygó csillag-tengelyében, a Földgolyón átremegő zengést, hadd dideregjek époszi tüzében.
Minden helyén van a szívemben. Ott a Dolgok már tisztán, rendben. Hiába minden: átok, jóság! Szívemben ott van a Valóság.
Férfikor jön ifjúságra, életed gyümölcsös ága, az is elvirít. Szirmát minden nap elejti, táncát bármikép is lejti évek rózsája a szélben, az is elvirít.
A szülőnek a gyermek, mint a szeme fénye,
ez az ő jövője, mindent megtesz érte.
A tanító néni, úgymond, ő is szülőm,
négy évig volt igazi nevelőm.
Ajándéknak neki a szívemet adtam,
minden szavát mindig meghallgattam.
És ezt a néni szívéhez emelte,
és a gyermekeket mindég úgy nevelte.
Ne bízz szegény hon a gondviselésben, Ha él fölöttünk - ő rég elhagyott. Gondolj a múltra, hogyha csüggedeznél, S használd erődet és akaratod. Küzd, törj előre bátran nemzetem! Élet, halál! csak az dicső legyen!
Negyven év múlva Hajam fehér lesz, reszket kezem; Virágnyílásról, rügyfakadásról, Mint egy álomról emlékezem...
Zabra zebra zsebre zabra habra rebbents, hebrents babra ugra-bugra, zsupsz a sutra, pulyka húzta pudva, dudva, lukba rúgva fúlt a kútba.
Hullám között ingatlanul A büszke szikla áll; Körötte vész orkánja dúl, De ő sértetlen áll! Tanulj az ingatag világ Zúgó hulláminál Ingatlanul megállani, Miként a sziklaszál.
Ujjong az élet, fű-fa feléled, Dalt fütyörészget a madárfiók; Égnek a rózsák, a százszor is szépek, Ott reszket rajtuk a hajnali csók. Nem riad hang, mely méla, kesergő, Nászt ül az élet a mindenség felett -- Sejtelmesen zug az erdő, az erdő. Májusi hajnal, köszöntelek!
Kicsi fiam, ha kérdenéd apádtól, Hogy egyszer néked örökül mit ad? Csak azt írhatnám testamentumomba: Ne álmodd át az én álmaimat...
Facebook
Pinterest