Vers
Nincs megalázhatóbb, védtelenebb annál, aki szeret; sebezhetőbb, ki pőrén áll egy merev arc előtt.
Boldog, aki mindezt hiszi, én nem hiszem. Boldog, aki Benne bízik, már nincs hitem.
Káromkodj, ha jónak látod, szidd az embert és a világot, ha szitkod szép: élvezem. De hogy itt, e földi honba bárkinek hibája volna: senkinek el nem hiszem.
Többé nem fonódsz napjaimba. kitoloncollak belőlem. elhalad veled a vonat a bizalom, az összetartozás állomásai mellett. csak nézed az ismeretlen tájat, aztán éjszakánként visszaszöksz és felfegyverkezett emlék masírozol álmaimban.
Egyszer majd hűs eső permetez, és minden asszony a te arcod viseli, s a te szoknyáidat. Jön hatalmas, fehér madár is, holdat tojik az égre.
Emlékszel, egyszer vad eső szakadt, s mi csókolóztunk csuromvizesen, a záporozó szenvedés alatt így bújok hozzád most is, kedvesem.
Az eső nem nekünk való hanem a gyermekeknek ha játék után elalusznak látják álmukban amíg szenderegnek az eső kis lábai merre futnak.
Facebook
Pinterest