Vers
Szeretlek és tudok közönnyel szólni véled, Semmim sem árul el, nem tudja senki még: Szent titkom s szent kinom. Esküdtem: amig élek Csupán szeretlek én, de semmit nem remélek - Láthatni arcodat, e boldogság elég.
Tudom én, kedves, hogy sosem leszel Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Ha majd egykor egy igazán
Hűn szerető szívre vágyol,
S keresed, de nem mutatja
Sem a közel, sem a távol:
Akkor emlékezz rám! s jőjj el
Ahová engem temettek,
S hallgasd ott, mit suttog a fű:
Szerettelek, szerettelek.
Mert Te vagy az én minden asszonyom, Azaz Te vagy az asszony, aki nincsen, Kit pótolni próbál nekünk ezer: Ölelésben, álomban, tettben, rímben.
Az ajka itt mar édesen, A haja ide lebben, Az egész asszony itt pusztít, Itt, itt: az én szivemben. Bosszút itt áll az életért, Aknát itt ás a multnak. Véres szivemre szomorún A könnyek hullnak, hullnak.
Ha nem szeretsz is: szeretlek, tudod, szemed mély bánatáért, akár a pacsirta a kelő napot, csupán a harmatáért.
Te, ki sosem voltál magadban, ha a sötét éj árnya jön, vonaglasz-e a hószín ágyon - tudod-e, mi a könny?
"Szeret-e?" Kérdezi a lány S hang nem felel a bércfalán Csak csönd, csak néma csönd.
Hozzád láncol ölelésem s nem nézhetlek-érinthetlek, mivel ráébredni félek kérdéssel, simogatással véghetetlen magányomra, hogy szeretlek és te nem.
Nem akartál meghallgatni
pedig vággyal hítt a kéj
most már látod meghallgathatsz
itt a hüvös, itt az éj.
Nem akartál meghallgatni
Láttad hogy a vérem ég
most már látod meghallgathatsz
mert a szívem csupa jég.
Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel - Mért ne veled én?
A kolibrik azt mesélik más lett a hajad mondom nem érdekel közben hallgatom ahogy leírnak minden apró részletet.
Gyűlölj, hé! Ne legyek többé! Nyomoríts péppé! Alakíts széppé! Teremts egésszé! Hát nem, hát nem, hát nem megérné?
Facebook
Pinterest