Vers
Jutok-e néha - mondd - eszedbe S nem fáj-e szíved kedvesem? Midőn a kósza esti szellő Füledbe suttogja nevem.
Amikor úgy tűnik, minden rossz, És a rosszat csak egy rosszabb válthatja fel, Amikor örömet semmi nem okoz, Mert többé az öröm sem hoz örömet, Akkor tudom, hogy elveszítettelek, talán örökre.
S kellett-é ez a fájdalom - mert egyikünk se boldog - ha oly nagy hatalom két kéz, mely összefonódott?
Ki tudja hány napkelte után váltál súlytalanná lelkem zárt terében. ne vágyódj utánam mint viharban kifordult növény a föld után. én már nem sietek boldogtalanná lenni.
Kissé fáztam, és úgy feküdtünk, a semmit nézve, szótlan, ébren, mint két fogoly az éjszaka fekete bársonybörtönében.
Nem szeretlek már, megindult a föld és csillag hull az égről, de nem azért, mert csillaghullás van, hanem mert lehullott homlokodról is egy annyi magányos éjjelen szőtt glória: a szerelmem.
Megváltásban kár volna hinned, húzódj hát barlangodba vissza. A valóság csak meglegyintett. Temetkezz gyötrő álmaidba.
Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom. Szerelmed máglyáján adjam ki lelkem. Hadd égjen a pogány, ki a halálon Tul sem hisz másban, csak a szerelemben.
Tanulj meg élni! A jót ne keressed Rideg könyvekben, elszáradt szívekben. Használd ki a mosolygó, röpke percet. Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.
Volnék inkább a régi senki, Kinek nevét csak szájad ejti, S ne papiron, de kebleden Lelném meg rémed', szerelem!
Ah elvirult! ah elvirult, A szív bimbó kora. S érzem, mi se találkozunk Az életben többé soha.
Szivemből téptem ezt a dalt Hová képed van írva. Majd elmerengsz: Ő írta, ő! S fogod olvasni sírva... Dalocska, szállj tovább!
Nem az a vágy ég szíveinkben, Nem az a nap az égen. Nem az a május nyit virágot, Nem, nem ismerlek én sem!
Facebook
Pinterest