Vers
Lennék féreg, melynek látköre Egy fának árnyán túl nem terjede, Melynek, hogy éljen, csak egy nap jutott, Csak egy korányt és alkonyt láthatott. Lennék bármi - felhő vagy fergeteg, Féreg vagy tölgy - csak ember ne legyek!
Senki nem ismeri az utat, amely előtted áll. Még soha senki nem járt ezen az úton, és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad. Olyan egyedülálló, mint amilyen egyedülálló te vagy.
Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok. Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
Csöndben ülni, tárgynak lenni, kígyózó sorban elmosódni, és eltűnni végül lenyomat nélkül.
...az élet olyan, mint a szél, és mint a szél, úgy száll tova. És elmegy innen máshova.
Az élet olyan, mint egy érme. Két oldala a gyönyör és a fájdalom. Valójában csak az egyik látható, de a másik is előkerül majd.
Az élet nem jön rendbe, mert nem olyan, mint a csöpögő csap, hogy kiszáll a szerelő, zseblámpával aláhajol, és megcsinálja. Hogyha sokáig nem vagy itt, észrevétlenül elfolyik csak: lejön a kóc, a szigszalag, és minden rohad a kő alatt, hiába.
Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.
Egy-e a lélek és a test? Honnan jövénk, hová megyünk? Elalszik-e a sírba', vagy Uj lángra lobban életünk?
A repedésekben felüti fejét a gyom fenyegető határidők szorításában tengetjük sivár egyhangú életünk.
Leves az élet, az Isten meg beledobál minket pucér csirkéknek, és egész jól úszkálunk meg táncolunk meg elvagyunk a karalábék és répák között, mindaddig, amíg valaki fel nem fal bennünket.
Facebook
Pinterest