Vers
Az élet-farkas a hibát mindig megtorolja rögvest és gyorsan mint a motolla mert a siker barátocskám ápol és eltakar mert az élet egy párizs-dakar hosszú nagyon de azért van eleje és van vége mert ha már folyni kell inkább folyjék a másik vére.
Az élet olyan, mint a szél. A szél sem látszik szabad szemmel, ha ott van, mégis tudja az ember.
A harcot becsületesen fel kell venni, az úton becsületesen végig kell menni, a szerepet becsületesen el kell játszani, keményen és tekintet nélkül.
Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább, Vagy itten az ember csak öltözik át? Mi itten örök: a halál-e vagy a lét? Hol itten a kezdet, hol és van-e vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom, Vajh innen-e, avvagy túl a határon?
Élni tudni és élni merni, néha járatlan úton menni, nem csak rohanni, meg-megállni azt, ami szép, körülcsodálni.
Buborék-világban élünk s a hártyák mezején negatívba mártják magukat a semmik: káosz ez a rend - gömbről gömbre csúszó idő-kéreg - s a körkörös burkokon kereng kereng a szerkesztetlen lényeg.
Nem minden élet méltó az emberhez, de méltósággal kell viselnie a sors (oly gyakran silány) szereposztásait. Áldjon vagy verjen? többnyire is-is. Arra való a jellem, hogy kibírjuk.
Élek, s hogy meddig, nem tudom, Meghalok, bár nem akarom, Megyek, s egész utam titok: Csoda, hogy jókedvű vagyok.
Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem!
Életem mélyén az igazi életem lapul, villámlás-ajtórésben igazi alakom oson, és mégis rettegve várom, hogy szembetalálkozom egyszer végre s véglegesen magammal, mint egy furcsa, nagy szállodai tükörben, s elmozdul a lépcső, a lámpát tartó angyal, s hullok kifosztva, megfelezve és kettétörten.
S végigfutván a világi teren, A hajnali égre leheveredünk És csak csudálkozunk az életen.
A semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel mindig minden átadja helyét valami másnak szeretünk, így vetünk tőrt a halálnak.
Facebook
Pinterest